Több évtized után újra menyhalat fogtak ki a Balatonból (likebalaton.hu)

Herman Ottó még lejegyezte, 1965 óta azonban nem találkozhattak a Balatonban menyhallal a horgászok. Négy éve kezdték újra telepíteni a tóba, most pedig az első visszafogott példány is horogra akadt – sok évtized után, egy kaposvári orvosnak sikerült újra menyhalat fogni a Balatonból.

“Fél órával ezelőtt Dr. Bajzik Gábor horgásztársunk a fonyódi-akadón süllőzés közben egy rendkívül jó kondícióban lévő, 28 cm-es, csodaszép menyhalat fogott! A rövid, nyeletést mellőző kapás után szájszélbe akadva került a csónakba. A hal gyors fotózás után ment is vissza a Balatonba. Gratulálok Doktor úrnak, azt hiszem, történelmi pillanatot élt meg, mi pedig nagyon örülünk, hogy lehet, lesz eredménye e titokzatos, őshonos halunk visszahonosításának! Ave Pelso! Köszönet Gábornak az azonnali híradásért, ha valamire, hát erre a pillanatra nagyon vártam!” – írta lelkesen a közösségi oldalon Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója hétfőn éjszaka. Az öröm nem véletlen, hiszen a valamikor őshonos halfajt, 1965 óta nem fogtak ki a tóból és évtizedekig visszatelepíteni sem lehetett.

– A menyhal balatoni állományát az 1965-ös nagy balatoni halpusztulás lényegében tönkretette, a megmaradt, utolsó példányok pedig az angolnáknak estek áldozatául – mondta Szári Zsolt.

– Addig, amíg az angolna állománya nem csökkent egy kritikus érték alá, értelmetlen is lett volna próbálkozni a telepítéssel. 2015-ben tettük vízbe az első példányokat és 2016-2017-ben is folytattuk ezt a munkát, több korosztállyal és különböző méretű menyhalakkal: 2-4 centis és 8-10 centis halak kerültek a Balatonba. Igaz, nálunk évtizedek óta nem, de a folyóvizeinkben máig megtalálható volt, mi is hazai állományból, a Dunából kifogott anyahalak ivadékaival tudtuk újra telepíteni. Kifejlett példányai a hideg égövben méteresre is megnőnek, de mifelénk ritkán haladják meg az 50–60 centimétert és az egy-két kilogrammot. Ez a mostani 28 centis példány igazi boldogság, azt bizonyítja, eredményes volt az az erőfeszítésünk, hogy újra megtelepedjen a Balatonban.

Amikor még sok volt, a menyhal, a téli horgászat komoly célpontjának számított, Szári Zsolt emlékszik olyan késő őszre, télre a 60-as évekből, amikor a nagyapja kétkilós menyhalakkal tért haza, nem is eggyel. Húsa fehér, ízletes, szálkamentes, nagyon különleges ízű, az egyetlen édesvízi tőkehal-féle és nagyméretű mája igazi gasztronómiai különlegességnek számít – írja a likebalaton.hu.