Több az előfoglalás a Balatonnál a tavalyi évhez képest (M1)

Balaton felé már péntek délután zsúfolt volt a forgalom az M7-es autópálya fővárosból kivezető szakaszán. De a népszerű kirándulóhelyeket is sokan felkeresték. A szakemberek abban bíznak, hogy a járványhelyzet miatt a belföldi nyaralás minden eddiginél jobban felértékelődik. A Balatonon például a nyári előfoglalások száma már most 10 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor.

Szombaton délelőtt csak lépésben haladt a forgalom az M7-es autópályán. Az M1 riportjában bemutatott nézői felvételen is jól látszik, hogy tömegével indultak el az emberek a Balatonra. De nem csak a sztráda, a balatoni strandok is benépesültek a hétvégére. Sokan egy napra ugrottak le hűsölni a Balatonba.

A hotelekbe csaknem három hónapnyi leállás után újra beköszöntött az élet. A szállodatulajdonosok beszámolója szerint  július- augusztusra csaknem telt ház van, így bíznak abban, hogy nem lesz akkora bevétel kiesés, mint azt korábban gondolták.

Hasonlóan optimista a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, Hoffmann Henrik is, aki úgy számol, hogy a térségben már most 10 százalékkal több a nyári előfoglalás, mint tavaly ilyenkor.

Nagyon bízunk abban, hogy ha az emberek kedvet kapnak hozzá akkor valóban biztonságosan lehet itthon nyaralni – mondta  Hoffmann Henrik.

A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke reményét fejezte ki, hogy a bevezetett egészségügyi protokollok hatására az óvatosabb vendégek számára is bizonyossá válik, hogy a nyaralás során is biztonságban lesznek, így tovább  tarthat a nyári szezon.