Terápiás központot ígért a keszthelyi csaló (zaol.hu)

Archeológiai tanfolyam megszervezésére, lovasterápiás központ kiépítésére kért és kapott több millió forintot az a keszthelyi férfi, aki társaival együtt a hiszékenységre épített fel jól hangzó, ám csalárd történeteket.

Az 53 éves, többször büntetett férfi egy hazánkban élő német párnak ígért segítséget tavaly tavasz elején. A német úr ugyanis kincskereső hobbijához archeológiai tanfolyam elvégzése után érdeklődött.

A keszthelyi férfi bevonta két újszászi ismerősét az átverésbe. Egyikük minisztériumi emberként, másikuk országos cigányvajdaként bemutatkozva ígérte, hogy a német férfi ügyét elintézi, ehhez 22 ezer eurót kértek. A hitelesség érdekében Budapesten, egy Kossuth téri irodában szerveztek találkozót, amelyen a németek a részleteket egyeztették a „belügyminisztériumi dolgozóval” március 4-én. Öt nappal később a német férfi át is adta az ügyintézésre a 22 ezer eurót.

A pénz átadásakor szóba került, hogy fegyvertartási engedélyt is lehetne intézni számára, ám ez tízezer euróba kerül, amit látszólag előre kifizetett a keszthelyi csaló. Később további tízezer eurót akartak szerezni a német férfitől, mondván, a minisztériumi ügyintézéskor felmerült, hogy ő kém, de a balhét el tudják simítani, bajba kerül azonban, ha nem fizet. A német nem fizetett, és a fenyegetések hatására párjával a hazájába menekült.

A keszthelyi csaló egy magyar férfit is átvert. Ismerőseinek Budapesten az Országház kávézójában bemutatta egy leendő hévízi lovasterápiás központ terveit, majd a következő találkozón az egyik újszászi barátja megint a befolyásos minisztériumi döntéshozó, a projektgazda szerepét játszotta el. A beruházáshoz kért 50 millió forintot a kiszemelt házaspártól ugyan nem kapták meg, de az egyik családtagjuk lehetőséget látott az üzletben és gazdasági társaságot alapított a projekt megvalósítására. A költségekre 2017 augusztusában részletekben ötmillió forintot adott. A pénzen társaival megosztozott a keszthelyi férfi, aki a büntetőeljárás megindulása után a német kincskeresőt teljesen kártalanította, a lovas projektre felvett pénz pedig 300 ezer forint híján került vissza a tulajdonosához.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a keszthelyi férfi ellen a járási ügyészség csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Arról is beszámolt, hogy az új büntető eljárásjogi törvény az egyszerűsítés és gyorsítás érdekében lehetővé teszi az egyezséget, amennyiben a terhelt a vádemelés előtt beismeri a bűnösségét. Ez esetben lehetőség van a büntetés vagy intézkedés fajtájában és mértékében való megegyezésre.

Ha az ügyészség és a terhelt egyezségét a bíróság törvényesnek találja és jóváhagyja, akkor bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül az egyezség keretei között szabja ki a büntetést. Ebben az ügyben is ez történt, a férfi társaival szemben ugyanakkor a rendes eljárás szerint emelnek vádat – írja a zaol.hu.