Nemrégiben egy Temes megyei kerékpáros delegáció látogatott Magyarországra, hogy jobban megismerjenek egy már működő kerékpáros fejlesztést saját projektjük megkezdése előtt. A BalatonBike365 projektet nem csak elméletben, de a gyakorlatban is kipróbálhatták a látogatás során.
Temes Megye Közgyűlésének elnöke, Alin Adrian Nica vezetésével érkezett Magyarországra, a balatoni régióba egy, a megye építésügyi, turisztikai, kereskedelmi, valamint kerékpáros ügyeire szakosodott szakmai delegációja – tudósított a turizmus.com.
A látogatás apropóját az adta, hogy egy magyar és román szakértőkből álló konzorciumnak köszönhetően, a megye átfogó kerékpárút fejlesztésére, illetve kerékpározható útvonal kijelölésére kapott európai uniós forrásokat. A pályázat megvalósítása előtt, egy már hasonló gazdasági környezetben működő kerékpáros projektet szerettek volna megismerni.Az előkészítésben komoly szereppel bíró Értékterv Kft. meghívására érkezett a delegáció Magyarországra, ahol egyértelmű választásnak bizonyult a BB365 projekttel való ismerkedés. A tanulmányút keretében olyan – már megvalósult – kerékpáros turisztikai fejlesztést kerestek, amely esetében vizsgálható a megvalósítás közben felmerülő problémák hatékony megoldása, a projekteredmények fenntarthatóságának kérdése, a mérés és monitoring fontossága, valamint a projektbe bevont vállalkozások szerepvállalásának kérdése is.
A 13 fős delegáció egy szakmai prezentáció és kötetlen beszélgetés keretében ismerhette meg a BB365 kerékpáros fejlesztési projekt minden aspektusát. A szakmai eszmecserét követően késő délután személyesen ki is próbálhatták a Balaton Bike Tour jóvoltából a szolgáltatásokat, illetve a kerékpáros központok működésével, fenntarthatóságával kapcsolatos tapasztalatokat is cserélhettek a hazai szakértőkkel.