Teltházzal nyitott a Balaton Színház – videó (tvkeszthely.hu)

Teltházas előadással kezdődött meg a Balaton Színház őszi évada. Szeptember közepén indult a bérletek árusítása, ami a tervek szerint alakult. A nézőtér hetven-nyolcvan százalékát értékesítették ilyen formában, a maradék helyeket pedig alkalomra szóló jegyként vásárolhatják meg a színházrajongók – írja a tvkeszthely.hu.

A színház őszi évada a Boeing-Boeing című előadással kezdődött el. A nézőtéren családok, párok, ismerősök, baráti társaságok tekintették meg a vígjátékot. „Mindig így baráti társasággal szoktunk jönni. Nagyon örülünk, mert ez egy program nekünk. Közel van és jó előadások szoktak lenni. Tavaly kimaradt a pandémia miatt és most ezért is lelkesebbek vagyunk, úgyhogy amint lehetett, megvettük a jegyünket. Tavaly is itt ültünk, meg már sok évvel ezelőtt is” – nyilatkozta Galáczné Paizs Anikó.

Az őszi szezont nyitó vígjáték egy olyan férfiról szól, akinek három menyasszonya van és ők nyilván nem tudnak egymásról. Az ütközéseket úgy kerüli ki, hogy a hölgyek mindegyike légikísérő – csak más-más légitársaságnál. De egy vígjáték természetesen nincsen bonyodalom nélkül. A darabot eredetileg utoljára játszotta volna a Hevesi Sándor Színház társulata, de a pandémia miatt eltolódtak az előadások. Kiss Ernő színművész elmondta: „Az előző évados bérleteseknek ugye ez benn volt, de hát a pandémia keresztülhúzta a számításokat. Nagyon furcsa a helyzet, mert Zalaegerszegen novemberben kezdődik az új évad, tehát ez még a 2020-21 es évadnak a produkciója. Így most arra vagyunk kényszerülve, hogy ezeket a darabokat minél gyorsabban, egy tömbben lejátsszuk, hogy a bérleteseinket jobban kárpótoljuk a tavalyi év veszteségei miatt.”

A Balaton Színház csökkentett előadásszámmal hirdette meg a felnőtt, az ifjúsági, és a gyermek bérleteket. A felnőttek a korábbi kettő helyett idén egy bérletet vásárolhattak, mellyel négy előadást tekinthetnek meg a tavaszig tartó évad során. Osvald Bálint, a Balaton Színház igazgatóhelyettese hozzátette: „Az idei évben még lesz egy előadásunk november 2-án, majd a másik két darab felnőtt bérletes előadásunkat a ‘22-es évben láthatja majd a közönség. Pozitívak a visszajelzések. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 70-80 százalékban sikerült értékesíteni a bérleteinket, és ahogy ezt a mai este is mutatja, a többi szabad helyet pedig már jó előre jegyként sikerült erre az előadásra értékesíteni. Bízunk benne, hogy a többi előadásnál is ez folytatódni fog, és most is idén is teltházas felnőtt bérletet láthatunk.”

Az ifjúsági-családi bérlet első előadása december másodikán, a gyermek bérleteseké pedig december tizennegyedikén lesz. A kínált darabok egy részét az előző évben tervezték bemutatni, ám a pandémia miatt erre az évadra tolódtak, vagy cserére kényszerültek a szervezők. Korlátozott számban még kapható néhány bérlettípus az ifjúsági és gyermek előadásokra, ezekről a színház jegypénztárában érdemes érdeklődni.

A Keszthelyi Televízió vonatkozó adását itt tekintheti meg.