Telt ház – felkapottak a balatoni négycsillagos szállodák (sonline.hu)

Megélénkült a forgalom a balatoni szállodákban, már most alig van szabad hely, s messze még az év vége.   Sternóczky Balázs, a siófoki Hotel Azúr értékesítési és marketingigazgatója szerint divat lett a magyarok körében vidéki, négycsillagos szállodai üdülést választani, ahol jók a szolgáltatások.

– Valóban erősebb a forgalom, jelenleg is 85 százalékos a kihasználtság, karácsonykor és december 31-én pedig telt ház lesz, 700 főt látunk vendégül. Tavaly szilveszterkor is minden szoba elkelt, de a decemberi időszak is tíz százalékos emelkedést hoz a 2016-os évhez képest. A foglalások alapján a két ünnep között 80-85 százalékos házzal működünk majd – mondta Sternóczky Balázs.

A marketingigazgató szerint ebben az időszakban van idejük a magyaroknak a közös kikapcsolódásra, karácsonykor pedig a nagyobb családok több szobát foglalva itt jönnek össze, itt találkoznak. Az ünnepi időszakban a kiemelt programok is vonzóak, karácsonykor lesz Gospel koncert, táncoktatás és stand up comedy, szilveszterkor pedig a hotel prémium részében szobát foglaló vendégek részére például hétfogásos Gourmet-vacsorát kínálnak balatoni nedűket is felvonultató borsorral.

– Egyre többen kapnak kedvet, hogy ilyenkor is a Balatonra jöjjenek. A nyári időszakhoz képest kedvezőbbek az árak, a szolgáltatások színvonala pedig ugyanolyan jók – mondta Kiss Annamária a zamárdi Hotel Wellamarin marketing- és kommunikációs vezetője. A szakember tájékoztatása szerint a mostani hétvégéken is 60 százalékos a kihasználtság, ilyenkor jórészt üzleti utazók és párok foglalnak, 90 százalékban belföldi vendégek érkeznek. Hétköznap 30 százalékos a foglaltság, de a két ünnep közötti időszakra már az utolsó szobákat értékesítik, karácsonykor pedig telt ház lesz. A négycsillagos zamárdi szállodában a szilveszteri kereslet nőtt meg a tavalyi évhez képest. Az előzetes foglalások alapján már most 10 százalékos a fejlődés, de van még néhány utolsó szobájuk az év végére.

– Könnyebben értékesítjük az ünnepi időszakot idén, mint a korábbi években – emelte ki Hoffmann Henrik, a négycsillagos siófoki Hotel Residence tulajdonosa, aki egyben a Balatoni Turisztikai Szövetség elnöke is. – Gyorsan fogynak a szobák és árat is tudtunk emelni. Karácsonykor öt százalékos emelés után 17.900-24.900 forintba kerül egy fő számára félpanzióval egy éjszaka, a szilveszteri időszakban pedig valamivel többe. Divat lett élményt, vagyis szállodába szóló utalványt ajándékozni, ezeknek a száma is megnőtt az utóbbi időszakban. Az előző hétvégén is teltházunk volt, de a hétköznapok továbbra is gyengébbek, reméljük, hogy 3-5 éven belül elérjük, hogy négy évszakos desztináció legyünk – mondta Hoffmann Henrik.