Lassan már kamaszkorba lép a pisztrángfesztivál, a nevezetességekben és hírességekben amúgy sem szűkölködő Tapolca bő tíz év alatt egy újabb olyan attrakciót épített fel és tett hagyománnyá, amely országszerte ismertté tette a város – hangsúlyozta a tizenkettedik Pisztráng- és borfesztivál programsorozatának megnyitóján Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter – írja a veol.hu.
– Jókat enni és inni mindig a legjobb út ahhoz, hogy emberek beszélgessenek, békében legyenek, kibéküljenek egymással, vagy fenntartsák a békés kapcsolatot – mondta Navracsics Tibor. A miniszter azt kívánta, hogy ez a hétvége is szolgálja a békét, és a fesztivál járuljon hozzá, hogy a gondokkal terhelt hétköznapokon több erővel tudjunk szembenézni a problémákkal.
Dobó Zoltán polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az időjárás kedvez az eseménynek. – Köszönjük a szervezőknek, hogy idén is létrehozták a fesztivált, amely már hozzá nőtt a városhoz, öregbítve annak hírnevét. Már az országhatáron túl is tudni fogják, hogy milyen a város vendégszeretete. Hiszen a gasztronómia talán a legfontosabb út ember és ember, kultúra és kultúra között – jegyezte meg Dobó Zoltán.
A vendégeknek a főszervezők, Mezőssy Zoltán és Végh Tamás kívántak jó szórakozást a hétvégére a megnyitón, Bíró Csongor Vitéz, a Valami Swing, a Sofi Balogh Trió és a Smash ad Blues koncertjét követően.
A tapolcai programra már pénteken délben megtelt a Malom-tó partja falatozókkal. A kellemes őszi időben sok turista is érkezett a városba, hogy megkóstolja a különféle módon elkészített friss pisztrángot és a borvidék legjobb boraival öblítse le a halat jó zenék mellett. A minden évben több ezer vendéget vonzó rendezvény sikere már az első napon látszott, a mediterrán tópart kiváló helyszínnek bizonyul idén is egy hétvége, vagy akár csak néhány szabad óra eltöltéséhez.
Több színpadon váltják egymást a fellépők, a szervezők koncertekkel, borházakkal, gasztrosétánnyal, kézműves vásártérrel várják a vendégeket vasárnap estig. Idén a közeli, Batsányi utcai Művészkert is csatlakozik az eseményekhez pisztrángos művészeti workshopokkal. Fellép többek között a Sofi Balogh Trió, a Best of chello és a tapolcai fuvolások, Maszkura és a tücsökraj, a Happy Dixieland Band, a Sillage de Piaf Quartett, a Merry Go Round, a Satharrsis, a La Barriere, az Éliás Gyula Fankustic, a La Barriere, a Blue Cafe Band, az Ed Phillips and the Memphis Patroll. Mindemellett Sajcz Gábor örökzöldeket játszik harmonikán, és idén újra lesz lézershow is.