Tavaszra bölcsőde épül Litéren (veol.hu)

Ünnepélyes keretek között tették le egy bölcsőde alapkövét a napokban a Veszprém megyei Litéren. A 223,9 millió forintos támogatást nyert projekt a tervek szerint jövő tavaszra meg is valósul egy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon.

Szedlák Attila polgármester úgy fogalmazott az eseményen, hogy nekünk, magyaroknak mindig is érték volt a gyermek. Nemcsak családi, hanem társadalmi szinten is. Ez a hozzáállás volt a titka a megmaradásunknak, és ez garantálhatja a jövőnket is – mondta a község vezetője. Aláhúzta: Litérnek szüksége van a beruházásra, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból finanszíroznak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt másfél évben megnövekedtek a költségek. Ugyanakkor a védőnői épületre nem kaptak támogatást, így azt saját költségből finanszírozzák.

Kontrát Károly ország­gyűlési képviselő arról beszélt, hogy Litér folyamatosan gyarapodik a lakosság tekintetében, így szükség van új bölcsődére és jó színvonalú ellátásra. A beruházás a litériek érdekeit szolgálja.

A részletekről kiderült, hogy az Árpád utcai, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon az Előd utcából nyílóan két gyermekszobával rendelkező új bölcsődeépületet alakítanak ki. A kapacitásbővítés mellett a beruházás munkahelyet is teremt: 2-2 bölcsődei szakgondozóval és óvodapedagógussal, valamint egy-egy dajkával és bölcsődei kisegítővel bővül az intézmény dolgozóinak létszáma.

A bölcsőde újjáépítése a TOP-1.4.1-16-VE1 kódszámú pályázatfelhívásra nyert támogatás keretében valósul meg, amelynek összege 223 884 031 forint – a veol.hu híradása szerint.