Tavaszi Fesztivál Balatonfüreden: fáklyás menet és pörköltészet

Március 15. és 16. között rendezik meg a városban a XII. Füredi Tavaszi Fesztivált, amelynek keretében színházi előadások és gasztronómiai program várja az érdeklődőket és persze megemlékeznek az 1848-1849-es márciusi forradalomról is, hol másutt, mint a reformkori városrészben – írja a balatonfured.hu.

 

Lesz fáklyás felvonulás, kis korabeli történelem a színészek által megelevenedő Jókai házaspárral, előadások gyerekeknek és ezúttal is megrendezik a hangulatos irodalmi menzát, a klasszikus menüt felvonultató Pörköltészetet. 

Március 15-én a Tagore-sétányon, a Széchenyi szobornál rendezik meg az 1848-1849-es forradalomról a megemlékezést, utána a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet színész hallgatói adnak táncos, zenés előadást kicsiknek és nagyoknak.

A fáklyás felvonulás az Anna Grand Hotel elől indul majd este fél hétkor. A Jókai Emlékházhoz tartó menetet a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, a Reformkori Hagyományőrzők Társasága, a Balatonfüred Néptánc Együttes, a Balatonfüred Rézhúros Citeraegyüttes, a Kék Balaton Népdalkör tagjai kísérik. 

Március 16-án, Állatok farsangja címmel táncmesét nézhetnek meg a gyerekek, délután pedig reformkori séta indul a Jókai házaspárral. Kéri Kitty és Szalma Tamás színművészek elevenítik meg Jókai Mórt és Laborfalvi Rózát. A sétához a szellemi muníciót Praznovszky Mihály irodalomtörténész szolgáltatja, aki a tőle megszokott ízes, de a történeti hűséget sem mellőző történetekkel traktálja majd az érdeklődőket.

Ezen a napon rendezik meg a hagyományos Pörköltészetet. A gasztronómiai élményt is adó rendezvényen ezúttal Kakas Márton és neje kínálja a menüt.

Kakas Mártonról tudni lehet, hogy élclapfiguraként indult, de idővel Jókai Mór írói álnevévé vált, aki ezen a néven az 1860-as években a politikai közéletről írott szatirikus költeményeit és leveleit adta közre. A regényíró fontos alteregója volt, általa részben a hírnév okozta nyomást enyhítette, de önkritikus, érces humorával mások számára is megközelíthetőbbé tette magát, miközben humoros és elgondolkodtató módon kommentálta a korabeli társadalom állapotát is.
A figurát úgy ábrázolta, mint aki az egyszerű emberek és a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelem szimbóluma. Kakas Márton maga volt a társadalmi kritika hangja, ugyanakkor a legtöbb megszólalásában helyre tette magát Jókait is. De, hogy mit kell tudni a nejéről? Az majd kiderül a rendezvényen. 

A különböző műfajokat felvonultató fesztivál minden esztendőben a megújulás, a tavaszi újjáéledés üzenetét hordozza, így lesz ez idén is.

A XII. Füredi Tavaszi Fesztivál programja

Tagore sétány

Március 15. szombat

  • 10.00-13.00 Családi kézműveskedés a Vaszary Alkotóműhelyben (Vaszary Galéria)
    Huszárcsákó, párta, zászló készítése.
  • 11.00 Nemzeti ünnep (Tagore-sétány, Széchenyi szobor)
    Ünnepi műsor, koszorúzás
    Köszöntő:dr. Csikány Tamás ny. dandártábornok, a Kodolányi János Egyetem egyetemi tanára,
    Közreműködnek: a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet másodéves színész szakos hallgatói, Kéri Kitty színművész, a Kisfaludy Színház művészeti vezetője, valamint Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara
  • 16.00 Mese a banyáról, mulatsággal és lagzival (Kisfaludy Galéria), Mulatság, nevetés, muzsika és tánc. A MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet színész szakos hallgatóinak előadása kicsiknek és nagyoknak.
  • 18.30 Fáklyás felvonulás (Anna Grand Hotel elől) Útvonal: Anna Grand Hotel – Gyógy tér – Orzovenszky emléktábla – Széchenyi-szobor – Jókai Mór Emlékház. Közreműködnek: Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, Reformkori Hagyományőrzők Társasága, Balatonfüred Néptánc Együttes, Balatonfüred Rézhúros Citeraegyüttes, Kék Balaton Népdalkör, MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet színész szakos hallgatói

Március 16., vasárnap

  • 11.00 Állatok farsangja (Kisfaludy Galéria)
    Táncmese gyerekeknek. (Jegyár:1848 Ft/fő, családi, 4 főre 5500 Ft/család)
  • 13.00 Pörköltészet (Vitorlás étterem) A fakanálnál Kakas Márton és neje. Közreműködik Kéri Kitty színművész és Szalma Tamás Jászai Mari-díjas színművész. Menü: Jókai bableves, túrógombóc. Vegetáriánus menü: Zöldségleves, túrógombóc. (Menü ára: 7500 Ft/fő)
  • 15.00 Reformkori séta Praznovszky Mihály irodalomtörténésszel és a Jókai házaspárral (Kisfaludy színpad)
    Közreműködik: Kéri Kitty színművész és Szalma Tamás Jászai Mari-díjas színművész (Rossz idő esetén a program elmarad. )