Tananyag lehetne a vitorlázás (veol.hu)

A Balaton mellett élő felnőtteknek és gyerekeknek meg kellene ismerkedniük a vitorlássporttal – vallja Sigmond András vitorlásedző. Ehhez a vitorláskultúrát kellene bevinni az iskolákba, az iskolai oktatásba.

A Balaton mellett élő gyerekeknek illene megismerniük a közvetlen környezetüket, a Balatont, annak szeszélyeit, geográfiáját, szépségét és történetét. Az nagyon jó, hogy sok gyerek lejár pecázni vagy úszni a tóra, de a vitorlázásig csak kevesen jutnak el.

– Én azt szeretném, ha egy éven keresztül az iskolai oktatásba beépülhetne a vitorlázás. Ennyi idő alatt a gyerekek megismerkedhetnének a sportág elméletével, tavasszal és ősszel pedig gyakorlati oktatást kaphatnának. Ez nemcsak sportolási, hanem pályaválasztási lehetőséget is biztosíthatna a programban részt vevő fiataloknak Bár a füredi hajógyár már nem működik, a régi vitorlázók közül sokan foglalkoznak felnőtt- vagy gyerekoktatással, vizsgára felkészítéssel, sokan hajóépítéssel, hajójavítással, vitorlaszabással, ponyvavarrással – mondja Sigmond András a Veszprémi Naplónak nyilatkozva.

– 2008 óta az a célom, hogy amit Szingapúrban felépítettem, és remekül működött, azt itthon is megvalósítsuk. A Vitorlás Szövetséggel közösen elindítottuk és terjesztettük a szakmai tervünket. Holczhauser András főtitkárral együtt jártunk a MOB-tól a Nemzeti Erőforrások Minisztériumáig és Balatonfüred önkormányzatától a helyi oktatási hivatalig (Klik) mindenhol. Az általános iskola alsó és felső tagozatára is kidolgoztuk a vitorlázás oktatásának tantervét, és elkészült egy szakköri tanterv is – tette hozzá a szakember. Rendelkezünk három, az oktatási kormányzat által elfogadott hivatalos tantervvel, a sportág vezetése szövetségi és klubszinten is támogatja a tervünket, holnap el lehetne kezdeni a sportiskolai rendszerű vitorlásképzést itt, Balatonfüreden! A Balaton mellett élő fiatal versenyzők: a Vadnai testvérek, Érdi Mári is bizonyítja, hogy a vitorlázásban is fel lehet készülni világszínvonalra, ha a versenyzők a tó mellett élnek és napi rendszerességgel folytathatják edzéseiket az iskola és a családi közösség támogatásával.

Három évvel ezelőtt a balatonfüredi képviselő-testület is támogatta az anyagot, az általános iskolák egyikében megvalósítható lenne a sportiskolai rendszer. Ezt akkor lehetne bevezetni, ha az adott iskola felvállalná, hogy pedagógiai programját átalakítja, és akár egyik osztálya sportiskolai osztály lenne. A Balatonfüredi Yacht Club (BYC) és a vitorlásszövetség biztosítana mindent: az eszközt, az embert, az iskoláknak csak a lehetőséggel kellene élnie. A szakköri program ugyan elindult, de a lazább keret nem tudja ugyanazt a hatást elérni, mint az órarend szerinti foglalkozások.

– Ki kellene használni, hogy itt élünk a Balaton mellett. A síterületek közelében fekvő osztrák falvak gyerekeit is órarend szerint viszik síelni, mert evidens, hogy ha ott van mellettük a hegy, tanuljanak meg síelni. Ezt szeretném én is elérni a vitorlázásban.

A jövő tanévben már biztosan nem indulhat el a sportiskolai oktatás, mert a beiskolázások megtörténtek. Ha valamelyik intézmény végre felvállalja, úgy 2019 szeptemberétől elindulhat a vitorlázóképzés, amitől már rövid távon is a versenyzés és utánpótlás-nevelés fejlődése várható.