Támogatást kapnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások (MTI)

A kormány 25 milliárd forinttal segíti a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus okozta gazdasági nehézségek leküzdésében – közölte az agrárminiszter. Nagy István kiemelte: a koronavírus-járvány alatt a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar stabil működésének fenntartását, és ezzel az élelmiszerellátás folyamatosságának biztosítását a kormány prioritásként kezeli.

A politikus kifejtette: az Agrárminisztérium a gazdaságvédelmi akcióterv részeként dolgozta ki a Nemzeti Élelmiszer-gazdasági válságkezelő programot, amelynek keretében vissza nem térítendő támogatás formájában juttatnak 25 milliárd forintnyi többletforrást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak.

A program egyes ágazatokban a már meglévő támogatási konstrukciók keretösszegének növelésén, más ágazatokban pedig új átmeneti támogatási programokon keresztül valósulhat meg – mondta az agrárminiszter.

Az új támogatási konstrukciók kidolgozását a minisztérium megkezdte és mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Bizottság gyorsított eljárású jóváhagyását követően azokat mielőbb meghirdethessék – tette hozzá. Az új intézkedések tartalmáról, a szükséges tudnivalókról az Agrárminisztérium és a Magyar Államkincstár is folyamatosan tájékoztatni fogja az ágazat szereplőit – közölte Nagy István.

Emlékeztetett: a magyar élelmiszer-gazdaságot mintegy 174 ezer vidéki vállalkozás tartja életben, amelyek jó része 10 fő alatti vagy önfoglalkoztató. A program célja az élelmiszer-termelési kapacitások fenntartása, a járványügyi védekezés megerősítése, ezzel az élelmezésbiztonság és exportpotenciál megőrzése.