Tábla is jelzi: Alsópáhok termálvizes település (Keszthelyi TV)

Alsópáhok vehette át elsőként a Magyar Fürdővárosok Szövetségének új logójával ellátott közúti jelzőtábláját. A település már negyedik éve tagja a szövetségnek, és most egy konferencia keretein belül került sor az ünnepélyes átadásra. A közgyűlésen az elmúlt évet is értékelték és a jövő évi tervekről is szó esett.

Már áll a tábla Alsópáhok hévíz felőli határában, mely szerint a település a Magyar Fürdővárosok Szövetségének tagja. Ezen kívül még két másik jelzőtáblát is elhelyeznek majd a község másik két végében. Ezek közül az egyiket ünnepélyes keretek között leplezték le az MVFSZ elnöksége és Alsópáhok polgármestere részvételével.

„Úgy gondolom, hogy a szövetség életében is ez egy fontos dolog, nem csak egy kistelepülés életében. Polgármester úr nagyon büszke rá, hogy a szövetségnek a tagja lehet, és négy éven keresztül bizonyította, hogy valóban méltó arra a település is, hogy a szövetség tagja legyen. A szövetségünk 25 éves ebben az évben, tehát én úgy gondolom, hogy nem egy fiatal szövetségről van szó, hiszen 1993. november 12-én alapították Gyulán. Most 41 tagtelepülése van, és ezek között ott van Alsópáhok is.” – emelte ki Dr. Szabó Zoltán, a Magyar Fürdővárosok Szövetségének ügyvezető elnöke.

Alsópáhok Hévízhez való közelsége miatt is nagyon népszerű a turisták körében, de a település szállodája is magas vendégforgalmat bonyolít. A község 2000 óta mondhatja magát termálvizes településnek, a kútból feltörő víz gyógyhatásait 2006-ban hivatalosan is igazolták. Alsópáhokon egész évben várják a pihenni vágyókat, a szövetségi tagságnak köszönhetően pedig igyekeznek évről-évre újdonságokkal is szolgálni.

„A településünk életében a turizmus-vendéglátás meghatározó tényezővé vált, és kötelességünk nekünk, a település vezetőinek az, hogy a települést ehhez idomítsuk, viszonyítsuk, fejlesszük, szépítsük. Ez a mai fórum is meggyőzött arról, hogy akik az ország más, bármely pontjáról érkeztek hozzánk Alsópáhokra, elismerően szóltak az itt folyó munkáról.” – tájékoztatott Czigány Sándor, Alsópáhok polgármestere.

Csütörtökön délelőtt a Magyar Fürdővárosok Szövetsége megtartotta éves közgyűlését is. Az ügyvezető elnök elmondta, 2017-ben egy rendezvényekkel és sikerekkel teli évet zártak, és az idei évre is számos tervük van. Ezek közé tartozik az is, hogy a most felavatott alsópáhoki tábla mintájára mind a 41 tagtelepülés hasonló útjelzője elkészüljön.