Keszthelyen egy tucatnyi helyszínt kereshettek fel egyetlen jeggyel a Múzeumok éjszakája látogatói. A gyorsmérleg szerint több mint 4500-an „vándoroltak” a Balaton fővárosának kiállítóhelyei között, élővé, lüktetővé varázsolva a várost Szent Iván éjszakáján – írja a zaol.hu.
Szulák Andrea és a Stúdio 11 Ensemble koncertjére megtelt a keszthelyi Festetics-kastély parkja, s a Máté Péter-, illetve EMeRTon-díjas énekes ezúttal is elvarázsolta a közönséget érzelemdús, vagy éppen vidám dalaival.
Balatoni Múzeumban – a tárlatok látogatása mellett – kreatív sarok, előadás, monodráma és harmonikakoncert, a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen interaktív foglalkozások, verses-dalos tűzgyújtás és táncház is várta a vendégeket.
A Szendrey Júlia Emlékszobában ezen az estén átadták a most felújított ötödik termet, a Belvárosi Múzeum okban – vagyis hét kiállítóhelyen – pedig a vendégek például pedálos Moszkvicsokkal ismerkedhettek, látható volt a Keszthely nagyjai című tárlat, illetve Fekete István újonnan beszerzett relikviái is. A Nosztalgia múzeumban az „ős-írógép” mellett a legelső CD-lejátszót és magnetofont is megnézhették a vendégek.
A Helikon Kastélymúzeum 17 órakor nyitotta meg kapuit. A hat állandó kiállítás élményein túl nyitott kortárs alkotóműhely, lovasbemutató, előadás, illetve este Szulák Andrea és a Stúdio 11 Ensemble koncertje kínált kikapcsolódást, éjfélkor pedig látványos fényjáték kezdődött. Ezen a napon új időszaki kiállítás is nyílt, amely trópusi rovargigászokat mutat be. A látogatóknak az is élményt jelentett, hogy a Festetics-kastély munkatársai korhű ruhákban kalauzolták a vendégeket a kulturális kincsek között.
Tóthné Mezőfi Agáta program- és rendezvényszervező arról beszélt lapunknak, immár tizenharmadik alkalommal csatlakoztak a Múzeumok éjszakájához, amely egyben a Helikon Kastélymúzeum szezonindító rendezvénye is. Ezt követően sorjáznak majd a nagyvolumenű programok, amelyek rendre sok látogatót vonzanak. Idén is lesznek színházi estek, s a vendégeket – egyebek mellett – parkmozi és több koncert is várja, persze a hat rendkívül népszerű állandó kiállítás mellett.
Tóthné Mezőfi Agáta arról is beszélt, a városi összefogással megrendezett Múzeumok éjszakája minőségi, színes kulturális kaland Keszthelyen, s persze egyúttal nagy buli is, amely a kikapcsolódást, a feltöltődést és a múltunkkal, értékeinkkel való ismerkedést egyaránt szolgálja.