Szükség van a balatoni szálláshelyekre is a 2024-es olimpiához

Szükség van balatoni szálláshelyekre is ahhoz, hogy Magyarország pályázhasson a 2024-es olimpia megrendezésére. Erről tartottak tájékoztatót kedden a siófoki Azúr Hotelben a dél-balatoni szállásadóknak, az előszerződés részleteit is ismertetve, melyet 2016. július végéig kell aláírniuk a csatlakozóknak.

A Magyar Olimpiai Bizottság, Budapest és az Országgyűlés döntése alapján Budapest pályázik a 2024-ben sorra kerülő XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok megrendezésére.  A Budapest 2024. Nonprofit Zrt.-t azzal az elsődleges céllal hozták létre, hogy az olimpiarendezési pályázattal kapcsolatos feladatokat kezelje, és azt sikerre vigye. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége támogatásával kidolgoztak egy olyan előszerződést, melynek keretében a balatoni régió szállodái is hozzájárulhatnak az olimpiai pályázat sikeréhez.
A siófoki tájékoztatón részt vett Dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos, az olimpiai pályázat alelnöke, valamint Dr. Niklai Ákos a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke is.
Az eddigi visszajelzések szerint a balatoni szállásadók egy része kifejezetten jó lehetőséget lát az olimpiai pályázatban, és akadnak olyanok is, akik aggályukat fejezték ki az egyeztetés során amiatt, hogy az előszerződés szerint a nyári csúcsszezon idején kellene lekötniük a kapacitásaik 90 százalékát 17 napra. Többletbevételhez juthatnának, viszont egy teltházas időszakban kellene nemet mondaniuk a törzsvendégkörüknek, akikből évek óta élnek.
A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. menedzsere, Stadler Margit a balatoniak aggodalmára úgy reagált, hogy hét év áll a szállásadók rendelkezésére ahhoz, hogy átszervezzék vagy felkészítsék a törzsvendégeiket a várható eseményre, amit az ügy érdekében már komoly fővárosi szállodák is bevállaltak. Összesen 41 200 szobányi szálláshelyet kell biztosítani a Budapest-Balaton korridor mentén ahhoz, hogy Magyarország pályázhasson a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére – tette hozzá. A NOB elvárásainak megfelelően alapvetően 2-5 csillagos, minimum 10 szobás szállodákkal kell előszerződést kötni, vagy olyan tulajdonosokkal, akik több helyen is rendelkeznek szálláshelyekkel.
Felmerült a szállásadók részéről az az aggály is, hogy az online szállásközvetítő világcég szerződést bonthat velük, ha a főszezonban huzamosabb időre kivonulnak a piacról. Dr. Niklai Ákos a felvetésre úgy reagált, biztos köthetnek majd megállapodást a céggel a szállodák. Véleménye szerint a digitalizálási feltételek jelentősen változnak évről évre, azaz fölösleges emiatt előre aggódni. Dr. Bienerth Gusztáv  arról beszélt, hogy a Balatont Budapest agglomerációjának tekinti, és hogy a balatoni fejlesztésekről szóló kormányhatározat visszavonása nem jelenti a források visszavonását, csak azok felhasználásának újragondolását, hatékonyabbá tételét.
A tájékoztatóra a Balaton-régió déli partjáról Balatonföldvár, Balatonvilágos, Siófok, Zamárdi, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, Balatonőszöd továbbá Székesfehérvár szálláskiadóit hívták meg. A múlt héten Balatonfüreden tartottak hasonló tájékoztatót, amelyre a régió másik feléből hívták meg Balatonkenese, Felsőörs, Balatonalmádi, Alsóörs, Csopak, Balatonfüred, Tihany, Balatonfűzfő továbbá Veszprém szálláskiadással foglalkozó szakembereit.
Balatonfüred, Balatonudvari és Veszprém tervezett versenyhelyszínként is szolgál majd az olimpia ideje alatt. Balatonfüreden maratoni úszás, vitorlázás; Balatonudvariban golf; Veszprémben pedig kézilabda versenyeket terveznek rendezni.

(22:34)