Szombaton rendezik a kisvasúti napot Balatonfenyvesen, színes programokkal várják az érdeklődőket. Idén nyáron rekordszámú utas váltott jegyet a kisvonatokra, júliusban és augusztusban is 24 ezren keltek útra a hangulatos szerelvényekkel. A szombati ünnep után egy nappal folytatódik a teljes forgalomszüneteléssel járó pályafelújítás Balatonfenyves és Somogyszentpál közötti vonalon – áll a MÁV-START közleményében.
A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton júniusban indult újra a forgalom, miután március elejétől felújítási munkálatokat végeztek. Megszépült környezettel várta az utasokat a balatonfenyvesi végállomás, a nyílt vonalon 1,5 kilométeren építették át a vasúti pályát. Ősszel folytatódik a pályafelújítás: szeptember 9-től november 30-ig ismét lezárják a vonalat, ekkor Balatonfenyvesről pótlóbuszok közlekednek majd Somogyszentpál és Pálmajor felé is.
A lezárás előtt 7-én, szombaton 10 órától a kisvasút balatonfenyvesi végállomásán gyermekprogramokkal és kirakodóvásárral várják az érdeklődőket. A kisvasutak szerelmeseinek ajánlják az állomás harmadik vágányán látható járműbemutatót, de a járműtelepen műhelylátogatásra is lesz lehetőség, ahol terepasztalokat is kiállítanak.
Az ünnepélyes megnyitó után a zene expressz 10:35-kor indul Balatonfenyvesről, majd a 40 perces utazás után Somogyszentpálon a falu polgármestere köszönti a különvonat utasait és hagyományosan 1000 darab „szentpáli” pogácsával, valamint hideg fröccsel vendégeli meg a résztvevőket. Ezt követően a helyi roma zenekar ad műsort. Délben visszaindul a szerelvény a fenyvesi végállomásra, ahol egész délután váltják egymást a fellépők a színpadon.
Az egész napos rendezvényre részvételi jegyek válthatóak a MÁV-START helyszíni mobil pénztárában. A kisvasúti nap részletes programja megtalálható a MÁV honlapján.
A MÁV-START és a GYSEV 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt nyújt bármely belföldi állomásról Balatonfenyvesre. A kedvezményes utazás legkorábban pénteken kezdhető meg és a visszautazást vasárnap éjfélig be kell fejezni. A menetjegyet a rendezvény helyszínén le kell bélyegeztetni.
Az idei nyáron rekord forgalommal dicsekedhet a kisvasút: júliusban és augusztusban is 24 ezren utaztak a járatokon. A legforgalmasabb üzemnapja augusztus 8-án volt a kisvasútnak: aznap 1700 kiránduló választotta.
A múltról: Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza közel másfél órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Idén nyáron az utasszámot az is növelte, hogy minden csütörtökön és vasárnap az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jutott el.
A kisvasút végállomása a dél-balatoni vasútvonal Balatonfenyves állomásán található. A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani.