Szombaton indul a szeptemberig tartó hajózási főidény a Balatonon

Július 6-án kezdődik a 173. hajózási szezon főidénye, melyet a BAHART idén nyáron az előző évhez képest további egy héttel hosszabbított meg. Így egészen szeptember 1-ig várja az utasokat a települések közötti legsűrűbb menetrendi hajózással, valamint a teljes séta- és programhajó kínálatával.

A 2019. július 6-án kezdődő, 58 napos személyhajózási főszezonban 15 útvonalon, 21 kikötőből több mint 4.000 alkalommal indulnak a BAHART települési menetrendi járatai. A főidényben a legkedveltebb útvonalakon, így Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony között naponta összesen 14-14 járat közlekedik majd. Ráadásul a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon napi 12 alkalommal gyorshajó, Fonyód-Badacsony között pedig napi 16 alkalommal vízitaxi is igénybe vehető.

A főidényben a BAHART gazdag séta-, és programhajó kínálattal is várja az utasokat. A Társaság idén is úgy állította össze a szolgáltatás-palettáját, hogy a lehető legszélesebb körben érje el a célcsoportokat, a családok minden tagja találjon magának tartalmas, színvonalas kikapcsolódási lehetőséget a nyaralás során – áll a társaság a hirbalaton.hu-nak küldött közleményében.  A kisgyermekes családoknak szóló 1 órás Mastercard Varázshajó 10 kikötőből, összesen 104 alkalommal indul, idén két új helyszínt: Siófokot és Badacsonyt is bekapcsolta a szolgáltatásba a Társaság. A hajóút során kalózos bűvészműsorral és társasjáték-sarokkal várják a kicsiket és szüleiket. Emellett 10 alkalommal futnak ki idén nyáron a nagysikerű Minimax Gyerekhajók Siófokról, Balatonfüredről és Badacsonyból. Minden korosztályt várnak a 12 BAHART kikötőből, összesen 245 alkalommal induló Bulihajók.

A kínálatból az idei évben sem hiányozhatnak a sétahajó járatok, melyek 17 kikötőből összesen több, mint 2800 előre meghirdetett időpontban futnak ki. Újdonságként szerepel a palettán Balatonfüredről a„Csillaglesen Kelénnel” elnevezésű sétahajózási lehetőség, melyet a keszthelyi „Csillaglesen Helkával” program mintájára hirdetett meg a BAHART.

A BAHART – az utazók igényeihez igazítva – több kikötőben tovább optimalizálta a hajóindulási időpontokat a főidényben, így pl. a Fonyód – Badacsony közötti járatoknál ütemes, jól megjegyezhető indulási időpontokat vezetett be. Idén már délelőtt és délután is el lehet jutni Badacsonyból Keszthelyre, illetve Balatonmáriafürdőről közvetlenül és átszállással is elérhető Badacsony. Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között a BAHART növelte a napi járatok számát, míg Balatonszemes és Balatonakali között 2 új átkelő járatokat indít pénteki napokon.

Az év minden napján igénybe vehető kompközlekedés tekintetében a leghosszabb napi üzemelési időt jelentő főidényi időszak már június 21-én megkezdődött. A főidényben az első komp Szántódrévből 6:40-kor, az utolsó 23.20-kor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 23.40-kor az utolsó kompjárat. A forgalmas nyári napokon a kompindulásokat a menetrend felfüggesztésével a Társaság sűríti.