Szólt a térmuzsika Balatonmáriafürdőn (sonline.hu)

A járvány­ügyi helyzet miatt az idén elmaradt a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó Balatonmáriafürdőn. Ám mégis zenészek lepték el a település utcáit, strandjait a hétvégén.

„Visszavettük a teret a balatonmáriafürdői önkormányzat, a Balaton M&K Fúvószenekar, az Elnök Emberei Fúvószenekar és Gájer Bálint együttműködésével”

– idézi Hajas Bélát, az M&K karnagyát, a rendezvény koordinátorát a sonline.hu. Kifejtette: több kezdeményezés találkozott ezen a hétvégén. Kezdve azzal, hogy a korlátozások enyhülésével júniustól elkezdték a próbákat és ha már próbáltak, akkor jött az ötlet: mutassák is meg magukat. Közben a budapesti Elnök Emberei zenekar – akik régi motorosai a nemzetközi találkozóknak – karnagya, Lukács István is jelezte, hogy jönnek a Balatonra. Ehhez jött még, hogy az Andonik sztárválogatott retro bulibusz Balatonmáriafürdő felé vette az irányt Gájer Bálinttal. Így rakták össze az icipici fesztivált – sorolta a karnagy.

A zenekarok két napon keresztül örömzenéltek a szabad tereken és még vízi zenét is adtak. A menetzenéhez csatlakoztak a nyúli majorettek.