
A Balatonfüred Concours d’Elegance felvezető programjaként május 10-én, pénteken 10 órai indulással autós kirándulást szerveznek a Balaton felvidék gyönyörű, lankás, romantikus útjain. A 120 kilométeres túra egyúttal tisztelgés a 80-as évek mára legendássá vált Bujtor-filmjei előtt is, melyekben Ötvös Csöpi a kor szocialista verdáival üldözte a többnyire nyugati típusokkal menekülő rosszfiúkat. A start stílszerűen Bujtor István szobránál, a Vitorlás téren lesz. Az idei autós szépségverseny ezúttal is felvonultat jónéhány érdekességet.
A legidősebb autó a versenycsónakokra emlékeztető külsejű Renault Skiff Labourdette 1914-ből. Az autó a maga korában a luxus és a minőség szinonimája volt. Elég csak annyit megemlíteni, hogy a kőrisfa vázhoz rézszegecsekkel rögzített mahagóni deszkák alkotják a karcsú karosszériát.
Felvonul egy példány az 1920-as évek sikeres túra- és sportkocsijai közül. A Steyr VI 1923-ban készült, hasonló kocsival utazott Almási László gróf is Szudánba. Az itt kiállított autó a világháborút egy laktanyában vészelte át. Később aknagyűjtő teherautót fabrikáltak belőle a tűzszerészek. A kocsi húsz évig állt egy udvaron a sárba süllyedve, most eredeti fényében lesz látható.
Biztos megakad a látogatók tekintete az 1929-es Bugattin, vagy a negyvenes évekből származó Jaguáron, de az 1955-ös Bentley S1 limuzint is érdemes tüzetesebben megnézni, a brit luxusautóra a korszak legjelentősebb karosszériaépítő vállalkozásai szabták rá az elegáns felépítményeket.
Persze látható lesz több Mercedes és Ferrari, illetve egy 1987-es Daimler Limousine, amelyet II. Erzsébet angol királynő is használt néhányszor, de főleg a családtagok utaztak vele. Később Skóciában, a Balmoral kastélyban teljesített szolgálatot a királyi család nyaralásai alatt.
Felvonul egy Volkswagen T2 Westfalia, ami egy teljes felszereltségű kempingautó, van benne hűtő, gázfőző, mosogató, WC, zuhany, hat ülő- és öt fekvőhely, székek, szekrények, asztal és tetősátor is. A hetvenes évek közepének német életérzése testközelből.
Kuriózumként pedig versenybe száll a több mint nyolcvan éves Fiat 500 Topolino, ami nemcsak rendkívül kicsi autó, de még mechanikus indexet használtak rajta. A rendezvény a szokásokhoz híven autós felvonulással ér véget.
X. Concours d’Elegance programja:
A Tagore sétányra évről-évre ötvennél több különleges veteránautó és motorkerékpár érkezik szerte Európából, hogy részt vehessen a Balatonfüred Concours d’Elegance-on. A környező országok és hazánk legszebb autói gyűlnek össze, hogy versenyezzenek a Best of Show címért, ami a legnagyobb elismerést jelenti az oldtimerek világában.
Május 11. szombat
8.00 A résztvevő autók és motorkerékpárok elfoglalják a helyüket (Tagore sétány, Vitorlás tér)
9.30 Ünnepélyes megnyitó a Tagore sétányon a Concours d’Elegance színpadán
14.00 Köszöntőt mond Bóka István, Balatonfüred polgármestere
18.00 Az autók leállnak az őrzött Zákonyi utcai mélygarázsba
Napközben folyamatos programok a színpadon: az autók és tulajdonosaik bemutatása, szakmai beszélgetések.
Műsorvezető: Karotta (Bazsó Gábor) és Gábriel.
Május 12. vasárnap
8.00 Az autók és motorkerékpárok elfoglalják a helyüket (Tagore sétány, Vitorlás tér)
13.00 Díjkiosztó, az autók bemutatása a vörös szőnyegen
15.00 Díszkör Balatonfüreden