Szentek keze nyoma Zalaváron  (tvkeszthely.hu)

A szláv írásbeliséget ünnepelték a zalaváriak. Szent Cirill és Szent Metód testvérpárra immár négy évtizede emlékeznek meg a Várszigeten. A hittérítőknek köszönhetően ismerkedett meg a magyar nemzet a szláv ábécével, írásbeliséggel.

A Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat és Zalavár Község Önkormányzata együtt szervezte az ünnepséget. Fontos számukra a bolgár kultúra hagyományainak ápolása.

Négy évtizede állítottuk az emlékoszlopot közösen és azóta gyakorlatilag azóta minden évben megemlékezünk mindig május 24-éhez közeli időpontban.”- mondta Lucz József Zalavár polgármestere.

2019 óta Bulgáriában állami ünnepként tartják nyilván ezt a napot. Cirill és Metód liturgikus és bibliai könyvek fordításával fektették le a szláv műveltség alapjait. A magyarországi bolgárok is minden évben ünnepelnek ezen a napon.

„Ez a legfényesebb, világosabb ünnep, ahogy szoktuk mondani Bulgáriában. Itt vagyunk Zalaváron, azon a helyen, ahol, Róma felé vezető úton megállt a két hittérítő és a szláv írásbeliség, és a szláv ábécét próbálta terjeszteni az itt élőknek, a kereszténység megvalósítása érdekében.” – emelte ki Christo Stefanov Polendakov Bulgária nagykövete.

A Sármelléki Általános Iskolában tanuló diákoknak 2018-tól bekerült a bolgár nyelvoktatás az iskola szakmai alapdokumentumába. Az ünnepségen az intézmény diákjai valamint a budapesti Bolgár Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola tanulói is műsort adtak. A nebulók bolgár nyelven szavaltak és énekeltek, emellett hagyományos bolgár néptánccal is készültek.

„Ahány nyelv annyi ember. Úgy gondolom, hogy azzal, hogy a gyermekeink bolgárul tanulnak, egy kicsit kinyíl számukra a világ, egy új kultúrával, új emberekkel, új közösséggel ismerkednek meg.”- tette hozzá Feiler Zsuzsanna Sármelléki Általános Iskola igazgatója.

A magyar és a nemzetiségi kultúrák megőrzése kiemelkedő fontosságú. Az emlékpark léte üzenet, hogy megőrizzük és továbbadjuk hagyományainkat és kereszténységünket – hangsúlyozták az ünnepségen.

„Kimondottan erős a magyar-bolgár kapcsolat, hiszen egy testvérnépről beszélünk, amellett, hogy keresztények természetesen és van itt egy emlékmű, ami még jobban összeköt minket.”- válaszolta Christo Stefanov Polendakov Bulgária nagykövete.

Az esemény zárásaként minden résztvevő intézmény vezetője koszorút helyezett el az emlékműnél.

A Keszthelyi TV híradása itt megtekinthető.