Száznál is több programmal indul a Nyitott Balaton őszi akciója

Idén 284 szálláshely és 140 étterem, büfé, cukrászda csatlakozott a Nyitott Balaton elnevezésű akcióhoz, amelynek keretén belül azt szeretnék bebizonyítani, hogy van miért a Balatonra utazni az őszi időszakban is. Az egész régiót átfogó kampányt a szüreti időszakhoz és a Márton napi eseményekhez igazították. November 10-ig több mint száztíz programot is szerveznek annak érdekében, hogy a Balatonra több turista érkezzen az őszi időszakban.

Az akciót 11. alkalommal szervezik meg, középpontjában a balatoni borok, ételek és az aktív programok állnak – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. Kifejtette: számos borospince ingyenes borkóstolót is tart azoknak, akik a Nyitott Balaton oldaláról letöltik az akcióhoz kapcsolódó kuponlapot. A Balaton több pontján a természetért rajongóknak vezetett kerékpáros- és gyalogtúrákat is szerveznek, amit összekötöttek a több mint száz pecsételő pontból álló tókerülő élménytúrával. Ebben az időszakban minden hétvégére jut egy-egy fesztivál, amelyekre várják a felnőttek mellett, a gyerekeket is. Ilyen például a Gyenesdiási Szüreti Vígasságok vagy, A siófoki Sör és Csülök Fesztivál, az Alsóörsi Horgásznap és Halfőző Verseny, az ugyancsak  siófoki Halfesztivál  a balatonföldvári Töklámpások éjszakája és a Márton-napi családi fesztivál Hévízen.

Fekete Tamás hozzátette, az akciót nem azért szervezik meg, mert elégedetlenek lennének a balatoni vállalkozók és szakemberek a Balaton nyári teljesítményével. Nyáron nagyon sok vendég volt a Balatonon, de sokakat nem a fürdőzés vonz, ezért most nekik próbálnak utazási lehetőségeket kínálni. Mint mondta, a balatoniak elégedettek a húzóágazatnak számító turizmus számadataival. Noha végleges statisztikák még nincsenek, de az biztos, hogy a jó időjárásnak köszönhetően újabb csúcsokat ért el turisták érdeklődése a Balaton iránt.

Mint mondta, amennyiben a Magyar Turisztikai Ügynökség tervei megvalósulnak, a következő években tovább nőhet a régió forgalma, hiszen a Balaton térségében 2020 végéig összesen 18 uniós fejlesztést hajtanak végre 20 milliárd forintból, közülük kiemelkedik a Balatonfüredet, Hévízt, Tihanyt és Badacsonyt érintő beruházás. 120 balatoni panzió is megújul. Emellett 10 szállodát újítanak fel, és 13 új szálloda is épül.