Szájmaszkban a város jelképes szobrai (balatonfured.hu)

Újabb jelképes üzenet a városban: a Halász és a Révész is azt üzeni: Maradj otthon! Közben a maszk ellátás is jól halad a városban- írja Balatonfüred honlapja. A figyelemfelkeltő akció célja, hogy tudatosítsa: legyünk fegyelmezettek és mindannyiunk érdekében csak nagy szükség esetén hagyjuk el lakóhelyünket. Maradjunk otthon! Ha valamely okból mégis elmegyünk, akkor magunk és közösségünk érdekében viseljünk mindenképpen maszkot!

Holczer András alpolgármester a balatonfured.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt héten példás összefogás alakult ki a városban, a maszkok varrásában és a lakossághoz való eljuttatásában. Meglátása szerint lassan mindenkihez eljutnak a maszkok a városban.

A városi honlap korábban megírta, hogy az önkormányzat is kiosztotta az általa rendelt ffp 2-es maszkokat, ezeket a saját fenntartású intézményeiben, mint például a rendelőintézet és a szociális ellátó központ dolgozók kapták.

Az alpolgármester megköszönte Balogh Mariannak és férjének, valamint Gáspár Ákos képviselőnek az akcióban való részvételt, illetve nyomatékosan kéri a füredi lakosokat és a városban tartózkodókat, hogy a kormányzati szabályokat, intézkedéseket maradéktalanul tartsák be.
Reményei szerint, ha fegyelmezetten alkalmazkodunk a kialakult körülményekhez, akkor talán már a nyári hónapok valamelyikén elkezdhet az élet a normál kerékvágásba visszatérni Balatonfüreden is.