Stratégiai cél marad a falvak fejlesztése (Magyar Nemzet)

A kistelepüléseken szükség van minden olyan közszolgáltatás és piaci szolgáltatás megerősítésére, amelyek a falvakban élők életminőségének folyamatos javulását eredményezik – erről beszélt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár kiemelte: a nehézségek, az energiaválság ellenére is tovább folytatják a falvak megerősítését, az ottani életkörülmények javítását.

 

Nemzeti érdek a falvak elnéptelenedésének megállítása, a magyar vidék megerősítése és a falusi emberek támogatása – fogalmazott  a Magyar Nemzetnek Gyopáros Alpár. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint három év alatt rendkívül örömteli eredményeket hozott a Magyar falu program otthonteremtési alprogramjaként a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ezért a támogatási forma tovább szolgálja az ötezer lelkesnél kisebb, korábban csökkenő lélekszámú települések népességnövekedését, a vidéki otthonteremtés elősegítésén keresztül.

A friss kormányzati döntésnek köszönhetően a falusi csok igénylésének lehetősége 2024. december 31-ig továbbra is nyitva áll mindazoknak, akik falun képzelik el családjuk jövőjét.

Körülbelül 2600 településen érhető el a jövőben is a meglévő ingatlanra vonatkozó felújítási és bővítési lehetőség, valamint továbbra is igényelhető az ingatlanvásárlást és a vásárolt lakás, ház korszerűsítését segítő konstrukció.

Az érintett települések listája módosult, hiszen az elmúlt években számos településen szerencsére jelentős mértékben növekedett a lakosság száma, vannak azonban új falusi csokos települések is. Érdemes az új lista alapján tájékozódni – hangsúlyozta a kormánybiztos. Hozzátette: az állami dotáció már egy gyerekkel is számottevő, három gyermekkel pedig akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást jelent, amelyhez az eddigi kamattámogatott hitel szintén elérhető a jövőben is.

Mindezt erősíti az a pozitív döntés is, hogy továbbra is igényelhető az áfa-visszatérítés lehetősége, ami akár ötmillió forinttal is segítheti a családokat – fűzte hozzá. A politikus hangsúlyozta: az áfa-visszaigénylés független a gyermekvállalástól, azaz minden falusi csokos településen házfelújításon gondolkozó családnak segítséget jelent.

Határozott szándék, hogy tovább bővüljön azon 1200 település köre, ahol három év alatt megállt a népességcsökkenés, és valamennyi falu esetében megforduljon a hosszú évtizedek alatt sajnos általánossá vált demográfiai csökkenés.

Az eddig elért eredmény kapcsán Gyopáros Alpár lapunknak kifejtette: tavaly november 30-ig összesen 37 404 kérelmet fogadtak be, 201,7 milliárd forint értékben. Ezek közül 61 százalékban három vagy több gyerekre, 37,6 százalékban két gyermekre, 1,4 százalékban pedig egy gyerekre igényelték a támogatást. Továbbra is a háromgyermekes családok igénylik legnagyobb mértékben a kombinált támogatást, ennek aránya 39 százalék az összes szerződéshez viszonyítva. – Kombinált támogatásra 18 851 szerződést kötöttünk 143,3 milliárd forintért, az átlagos összeg 7,6 millió forint. Ezek 71,4 százalékát három vagy több gyermekre igényelték. Meglévő lakás korszerűsítésére pedig 15 574 szerződést kötöttünk 44,3 milliárd forint értékben, egy pályázó átlagosan 2,8 millió forintot kapott. A pályázók 49,3 százaléka két gyermekre kért támogatást – mondta el Gyopáros Alpár.

Január 31-én lejár a legújabb falusi kisboltpályázat jelentkezési határideje, az igényléseket kizárólag elektronikus úton, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nemzetpolitikai informatikai rendszerén keresztül lehet benyújtani. Mint korábban megírtuk, a kormány azért adja az újabb segítséget a Magyar falu programban, mert az orosz–ukrán háborús konfliktus és az arra válaszként adott, elhibázott brüsszeli szankciós politika komoly gazdasági kihívások elé állította az egyébként is tőkeszegény és versenyhátrányban lévő falusi kisboltokat. A kormány a pályázati támogatással azt szeretné elérni, hogy biztosított legyen a mindennapos élelmiszer-ellátás a legkisebb településeken is.

Pályázatot minden olyan kisbolt benyújthat, amely kétezer lelkesnél kisebb településen működik, és nagyobb részben napi fogyasztási cikkeket értékesít. Az elnyerhető támogatás mértéke üzletenként egy–három millió forint lehet, amely egyszeri, egyösszegű, előfinanszírozott és vissza nem térítendő forrás. A pályázatban elszámolhatók a működéssel összefüggő költségek, például az üzletben foglalkoztatott munkabére, a munkáltatói közterhek, az üzlet helyét biztosító ingatlan bérleti díja és a rezsitételek. Gyopáros Alpár lapunknak kiemelte:

ez az állami segítség is bizonyítja, hogy a kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem hagyja magukra a falvakat.

A kistelepüléseken minden olyan közszolgáltatás és piaci szolgáltatás megerősítésére szükség van, ami a falvakban élők életminőségének folyamatos javulását eredményezi – tette hozzá.