Olyan helyzet állt elő Csopakon, ahol egyszerűen nem létezik jó döntés – hívja fel a figyelmet a polgármester. Csopak életében a strand központi jelentőséggel bír, mind a község imázsát, mind a bevételi forrásait tekintve. A járvány miatt eddig hol bezárták, hol kinyitották, a látogatók viselkedésének függvényében, szem előtt tartva a helyiek egészségét és biztonságát. Május 4. óta vidéken már nyitva lehet tartani a strandokat, a látogatónként ajánlott szabad terület viszont 16-20 m2, ami azt jelenti, hogy az eddigi több ezer vendég helyett 1000-1200-at lehetne fogadni. Kérdés: miként lehet korlátozásokat bevezetni.
– A strand bevételei – a járvány elleni védekezés miatti elvonások következtében – különösen fontosak a számunkra. A strand fenntartása több százezer forintba kerül naponta a szezon idején, ha az egész éves fenntartást hozzászámoljuk, akkor az összeg még sokkal többre emelkedik. Csopak kicsi, ám annál népszerűbb strandján most azonban korlátoznunk kell a látogatók létszámát (ügyesebbek kiszámolhatják, hogy ez mekkora bevétel kiesést jelent szemben a kiadásokkal), és akkor látható, hogy veszteségesen fog működni, feltéve, hogy nem emeljük jelentősen a jegyárakat – fogalmazott a közösségi oldalára feltöltött videóban Csopak polgármestere.
Ambrus Tibor kifejti: sokan csopakiak és nyaralótulajdonosok már bérletet szeretnének venni, de vajon hogyan biztosítható, hogy a bérlettel rendelkezők be is tudnak majd jutni a strandra? Hiszen 1300 körüli csopaki és 1800- 2000 körüli nyaralótulajdonos bérletesünk van. Mi lesz, ha reggel 8 vagy 9 órakor megtelik a strand a beengedhető maximális létszámmal? És akkor még nem is beszéltünk a kabint bérlőkről. És ha egy ember elmegy a strandról, akkor egy háromtagú családból csak 1 főt engedjünk be? Hogyan lehet kiadni a csopaki szállásokat, ha nem biztos, hogy használni tudják a strandot? Mit kezdjünk azokkal, akik gyerekekkel, matracokkal, napernyőkkel felpakolva megérkeznek a csopaki strandra és az orruk előtt le kell azt zárni? Mi vár azokra a munkatársainkra, akiknek ezt a helyzetet kezelniük kell? – sorolja a felmerült kérdéseket a polgármester.
Ambrus Tibor videóüzenetének zárásaként elmondta: ebben a helyzetben a csopakiakhoz fordul, és várja a javaslataikat.