Sorra nyitnak a balatoni műlyégpályák novemberben (magyaridok.hu)

Veszprémben nyílt meg a múlt hét végén a balatoni üdülőkörzet első műjégpályája, így az őszi szünet első napján már birtokukba vehették a gyerekek a népszerű szabadidősport-létesítményt, ahol az előttünk álló hosszú hétvégén is jelentős látogatottság várható. Az egyelőre csak hétvégeken nyitva tartó jégpályát szombaton 13 órától 18 óráig, vasárnap 10 órától 18 óráig kereshetik fel a téli sportok kedvelői.

A balatonlellei BL Yacht Clubban november 24-én lesz a műjégpályát avató ceremónia. A szervezők ígérete szerint az idei télen is várja majd a korcsolyázókat egy, a jachtklub mellett kialakított, csónakmotor-meghajtású jégkörhinta – írja a magyaridok.hu.

Keszthelyen a tervek szerint idén is advent első vasárnapján nyit a jégpálya – jelezte Ruzsics Ferenc polgármester.

Siófokon viszont idén nem lesz fedett korcsolyázóhely. Mint megírtuk, a múlt télen egy, a víztorony mellett kialakított hatalmas sátor fogadta a fiatalokat, idén ez a lehetőség elmarad.

Úgy tudjuk, Badacsonyban sem lesz sípálya, mivel kivitelezhetetlen az ötvenöt éve felmerült terv. (A toretro.blog.hu egyik 2018. október 23-i bejegyzése arra emlékeztet, hogy amikor 1963-ban leállt az ottani kőbánya, a párt turizmusért felelős bizottsága – hogy Badacsony télen is vonzó hely legyen a turisták számára – sípályát létesített volna a hegyoldalban, hasznosítva a kőbánya drótkötélpályáját.)