Sorozat tóparti polgármesterekről, akik a helyükön maradtak – Balatonfenyves, Gyenesdiás, Balatonboglár (Balatoni Futár)

Az országos önkormányzati választások eredményeként számos Balaton-parti településen ismét elnyerték a polgárok bizalmát a regnáló polgármesterek – sokan közülük immár harmadik-negyedik alkalommal. A „csúcstartó” Lombár Gábor, Balatonfenyves irányítója, aki a település önállóvá válásától, 1991 novemberétől töltheti be ezt a tisztséget. A Balatoni Futár novemberi összeállításában a több cikluson átívelő koncepciókról, a megvalósult álmokról és a további teendőkről kérdezte a polgármestereket. A sorozat kezdő részében Balatonfenyves, Gyenesdiás és Balatonboglár első embere mesél.

Balatonfenyves

A települést irányító Lombár Gábor „csúcstartó” a tóparti polgármesterek körében: huszonnyolc éve, 1991 novemberében egy, a Fonyódtól való elszakadásról szóló helyi népszavazást követően nyerte el a polgárok bizalmát.

– Számomra is megdöbbentő, hogy immár a nyolcadik ciklusban tartottak méltónak e tisztség betöltésére. Közel három évtized távlatából természetesen némi nosztalgiával tekintek a hőskorszakra, a kezdeti lépésekre. Az úton nem voltam egyedül, hiszen magam mögött tudhattam a község egységes akaratát, a képviselő–testület elszántságát, tenni akarását, a konzervatív értelemben vett lokálpatriotizmusát. Első feladatként meg kellett oldanunk a tökéletesen üres hivatal ügyfélfogadásra alkalmassá tételét: ma már persze elképzelhetetlen lenne, hogy a megyei önkormányzattól mindössze egy teherautónyi bútor jelezze az együttműködés szándékát. Hasonló emlékek kötnek az első munkanaphoz is, amikor négyen jelentünk meg a meglehetősen sivár intézményben: két kolléga, a takarítónő és én. Ebben az időszakban hetente, kéthetente ülésezett a testület: nem voltak automatizmusok, minden felvetett kérdés és probléma – s a megoldási lehetőség is – új kihívás elé állított bennünket. Esetenként erős kétségek gyötörtek, néha úgy éreztem, hogy magunkra maradtunk, de a civilek és a képviselők erős hátországot jelentettek. Az eredmény sem maradt el, hiszen fél év alatt betöltöttük az apparátusi álláshelyeket, s a következő év második negyedévétől kezdődően már teljes körű közigazgatási ellátást tudtunk biztosítani a helybelieknek és a villatulajdonosoknak.

– Az önállóvá válás kellemetlen kötelezettségei közé tartozott a vagyonmegosztás korrekt elrendezése Fonyóddal. Ez rendkívül síkos pálya, hiszen mindkét fél úgy érezheti, hogy a tárgyalások vesztese lett. S hogy e téren is jól szerepeltünk, arra bizonyítékként talán elegendő a tény:évtizedek múlásával egyetlen egyszer sem került ismét terítékre ez a témakör. Az önmarcangolás nálunk ismeretlen fogalom, ehelyett azonnal megkezdtük a leglényegesebb, a helyi közösséget legjobban foglalkoztató feladatok rangsorolását. Magasan az első helyre került az infrastruktúra korszerűsítése: dinamizáltuk a szennyvíz-, a telefon-, az úthálózat-, a gázfogadó állomás kiépítését. Euforikus hangulat uralkodott abban az időben Fenyvesen, s mivel nagy volt a lemaradásunk, nagy eredményeket is könyvelhettünk el. Magasra tettük a lécet: ma már csak az imremajori településrészen nincs szennyvízcsatorna, egyébként minden területen komfortosnak minősíthető lakóhelyünk.

– A balatoni önkormányzatok kettős igényeknek kívánnak megfelelni: az ingatlantulajdoosok mellett a településükre látogató turisták igényeinek is meg kell felelniük, különben elveszítik piaci pozíciójukat. Az új attrakciók alkalmasak az érdeklődés fenntartására, ám a fejlesztési irányok megfogalmazásához feltétlenül ismerni kell a nyaraló-tulajdosok elvárásait is. Ezért rendezünk minden évben „kihelyezett” fórumot Kaposváron, Pécsett és Nagykanizsán. A januári egyeztetések, vélemények beépülnek az aktuális év költségvetésébe, mert úgy gondolom: a közösség deklarált akarata a közös sikerek záloga. Ez nem gesztus csupán, hiszen a múlt századi fenyvesi fürdőegyesületek tevékeny részt vállaltak a település arculatának formálásában, s ez napjainkban sem történhet másképp.

– Nyolcadik polgármesteri ciklusom kezdetén – s a választási kampány során – a jövőt is illik, illett felvázolni. Meggyőződésem, hogy egyre színesedik a turisztikai paletta, egyre több, esetenként kuriózumnak számító program csábítja hozzánk a vendégeket. A Nagyberek látnivalói, a korszerűsítés előtt álló kisvasút, a vitorláskikötő, a megújuló közterületek, sétányok, strandok egy élményeket kínáló, mégis meghitt, csendes, családias üdülőtelep képét rajzolják fel a Fenyves iránt érdeklődők körében. Örvendetes, hogy a Balatonhoz áramló fejlesztési források felhasználási lehetőségei megegyeznek a képviselő-testület és a helyi polgárok elvárásaival.

 

Gyenesdiás

Gyenesdiás polgármestere, Gál Lajos immáron negyedik ciklusra szólóan kapott bizalmat a településvezetői munka folytatására.

Az előző időszakban együtt megfogalmazott program épít a lét- és vagyonbiztonságra, a minőségi sport és turizmus javításra, a környezet- és egészségügy fejlesztésre, az oktatás és kultúra kérdéseire, valamint a települési alapinfrastruktúra folyamatos bővítésére. Összességében a jobb polgári létre és az élhető családias, mondhatnám családbarát közösségre. Az elmúlt évtizedekben Gyenesdiás elindult egy konszolidált, békés nyugodt fejlődés útján. Megbízatásomat ugyanolyan következetes és nyitott munkával teljesítem, mint az előző 13 évben – hangsúlyozta a visszatekintéssel együtt Gál Lajos, majd részleteiben is szólt az újabb ciklusbeli feladatokról:

Több nyertes pályázatunk van, önerős fejlesztés megvalósítása zajlik, jelentős tőketartalékokkal is rendelkezünk. Konkrétan megfogalmazva a fő célokat, fontosak az infrastrukturális fejlesztéseket, ezek közt is a csapadékvíz gazdálkodás helyes megoldásai, az utak állapotának javítása, itt kiemelve a Darnay és Homoki utcát. Már sürgető az új gyermekorvosi és fogászati szakrendelő befejezése is, igen fontos a tankerületi iskolafejlesztéssel együtt a COOP üzlet tetőtér kialakításának beépítése művelődési intézménnyé és ebédlővé tétellel. Pályázatok útján el kell, hogy készüljön a közeljövőben a Termelői Piac és környezetének teljes felújítása, téliesítése, a Diási Malom épület komplex fejlesztése és környezetének megújítása, a Természet Háza előtti kerékpáros út aszfaltos megépítése, a Festetics sétány és kerékpár nyomvonal a két strand között, valamint a Kinizsi Sportcentrum mellett újabb fitnesspark kialakítása.

– Állami beruházások révén szorgalmaznunk és mindenben támogatnunk kell a 71-es főút teljes átkelésének megújítását a Magyar Közút fejlesztésében, a Madách utcai járda teljes felújítását a DRV több területen történő vezetékcseréjével, az E-ON és a Telekom fejlesztéseit, korszerűsítési programját a település több pontján, továbbá a Bakonyerdő Zrt. Látogatóközpont és szálláshely-fejlesztési projektjét. Befektetői beruházások révén segítenünk és koordinálnunk kell a tematikus turisztikai helyszínek fejlesztésein túl az iparterületi feltárások további ösztönzését. Fontos segítenünk az eddigi minőségi turisztikai büszkeségünk a Welness Hotel Katalin mellett egy új, Balaton-parti 4 csillagos szuperior szálloda beruházás beindulását, ezzel összefüggésben a Malom-árok feltárását és egy új korszerű horgászkikötő terveztetését, s azt is, hogy a decemberben megnyíló új Gyenesdiási Mozi a Liget Plázában jól prosperáljon településünkön és a térségben. A ciklus végére lényeges feladatunk egy új 21. századi köztemető kialakítása, már meglévő tervek alapján.

Gyenesdiáson az egymás felé fordulás, a kölcsönös és önzetlen segítségnyújtás kell, hogy a mindennapok része maradjon. Biztosítani kívánom a tervezhető jövőképet, nagyon fontosnak érzem a szomszéd településekkel, Hévíz várossal történő jó kapcsolatok ápolását, annál is inkább, hogy Gyenesdiás erős bástya maradjon Keszthely keleti oldalán, helyét és szerepét megtalálja a városokkal közös portfóliók terén is. Munkámhoz továbbra is várom a partneri segítséget és építő kritikákat.

 

Balatonboglár

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere sorrendben harmadik alkalommal tette le esküjét az alakuló testületi ülésen.  Elmondta: Boglár történetében egyedülálló, hogy a regnáló városvezető minden voksoláson több szavazatot kapott, mint korábban.

– A számok az elvégzett munka minőségét, mennyiségét egyaránt tükrözik, s ez természetesen örömmel tölt el – különösen annak tükrében, hogy rendkívül messziről indultunk. A 2010-es önkormányzati választások után azzal kellett szembesülnie a testületnek, hogy a büdzsé másfél milliárd forint hiányt mutat. Kontrasztként talán elegendő a jelenlegi állapotot ismertetni: a település számláján 2019.  október 13-án több mint egymilliárd forint volt – e jelentős summa természetesen már tartalmazza az elnyert támogatások pénzügyi finanszírozásának egy részét részét is. Ez a változás a magyar állam érdeme is, hiszen az adósságkonszolidáció révén új perspektívák nyíltak az ön- kormányzatok előtt. Közel egy évtized alatt azonban azt is bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk – a jeles tradíciókra építve – dinamizálni Boglár fejlesztését. Ehhez saját bevételeink jelentősen hozzájárultak, köszönhetően adófizetőinknek. Közülük feltétlenül ki kell emelnünk a DataLogic új üzemegységét, a HALKER Rt.-t, s azt az örvendetes tényt, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadmémia nem csak több milliárdos beruházást hajtott végre – száz fő számára biztosít munkalehetőséget.

– Az előttünk álló feladatok két területen kívántak prioritást. A helyi közösség által leggyakrabban igénybevett intézmények teljes körű felújítását, illetve a turisztikai szolgáltatások nívójának állandó emelését. Két ciklusban megoldottuk az egészségügyi, szociális, oktatási létesítmények, a Fischl-ház, a polgármesteri hivatal és a szőlőskislaki kultúrház rekonstrukcióját, a jövő évi városnapon pedig átadjuk a nagyközönségnek a patinás boglári művelődési házat, mely a Zöld város program keretében – új funkciókkal gazdagodva – nyeri el múltjához méltó arculatát. Felszereltsége, igényes kialakítása komfort érzetet nyújt majd mind az ott dolgozóknak, mind a várhatóan nagyszámú érdeklődőknek. Gazdaságos üzemeltetése mellett esztétikai élménnyel is gazdagítja látogatóit. S ha már takarékosságról esik szó: feltétlenül meg kell említenem a közvilágítás modernizálását – a LED-es izzók működtetése hosszú távú megoldást jelent.

– Feltétlenül meg kell említenem az idegenforgalomhoz kötődő terveinket, a már végrehajtott beruházásokat is. Sétányok szépültek meg, borudvar és játszóterek épültek, új arculatot kapott a Szent Erzsébet park, a Várdomb kilátó, rendkívül vonzó a múzeumhajó, a Platán strand – ezen a területen egyébként még a következő évben is folytatódnak a fejlesztések., többek között csúszdapark is várja majd a hazai és külföldi turistákat.

– A következő fél évtized fejlesztési koncepciója napjaink realitásaiból táplálkozik. Folytatjuk az út-és járdaépítéseket, meg kell oldanunk a csapadékvíz elvezetését, s a Fő tér átépítése is az aktuális teendőink közé tartozik. A tóparti gazdag turisztikai kínálatból mindössze egy olyat emelnék ki, mely méltán tarthat igényt nagy érdeklődése: a fák koronájának magasságában végigfutó magasösvény igazi kuriózumnak számít majd.