Sokoldalú az együttműködés a Pannon Várszínház és az EKF között (veol.hu)

Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 cím történelmi lehetőség Veszprémnek, nemcsak kulturális értelemben, hanem az élet minden területére hatással lehet, emelte ki Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, aki részt vett a pályázatot előkészítő művészeti tanács munkájában is. Hozzátette, a művészeti ágak és intézmények közötti határok átjárhatóvá válhatnak az EKF révén. Ezt azért is tartják fontosnak, mert a műfaji sokszínűség kezdettől fontos a színházuk számára. Vándorfi László elmondta, az együttműködésnek szakmai, financiális és kommunikációs részei vannak a Pannon Várszínház és az EKF között – írja a veol.hu.

Az EKF-programmal együttműködésben szervezik meg idén májusban – immár 24. alkalommal – a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivált, valamint több színházi projektet is. Ezek közé tartozik az ÉLJ! – Értem, Látom, Jelzem – elnevezésű foglalkozássorozat, amelynek középpontjában a non-verbális – szavak nélküli – kommunikáció áll. Ennek keretében tartanak nyáron két belvárosi veszprémi helyszínen udvarszínházi programokat.

A Pannónia dell’Arte nevű udvarban – Rákóczi utca 5. – Szigligeti Ede műve alapján készült Liliomfi@ című vígjátékot mutatják be, az eddigitől eltérően az udvar lehetőségeihez alkalmazkodva, valamint egy mesebemutató is látható lesz, amelyet Keresztesi László, a Pannon Várszínház színésze ír, zenéjét Süle Zsolt dalszerző alkotja meg. A Napló egykori szerkesztőségi épületének belső udvarában, a FORTEpiano nevű udvarban, mozgásművészeti színházi darabot hoz létre a Forte Társulat és színművészeti egyetemisták, amelynek alapját Arisztophanész Lüszisztraté című vígjátéka adja.

Az épített környezet szerves része, kvázi szereplője lesz a daraboknak, emelte ki Vándorfi László, aki azt is elmondta, nem hagyományos előadások, hanem színházi edukációs programok lesznek ezek, amelybe bevonják a közönséget is. Terveik szerint a nagy veszprémi fesztiválok rendezvényei előtt késő délutánonként, mintegy 15 alkalommal lesznek láthatók az előadások. Nagyszabású tervük egy új színházi darab létrehozása Cholnoky-kód néven, amelynek megírására Egressy Zoltán drámaírót kérték fel. A Cholnoky-család történetét is feldolgozó darabban a fizikai színházi elemek és a digitális látványvilág találkozik.

Szintén az EKF együttműködésével drámapályázatot írtak ki tavaly, amely a napokban zárult. A felkért drámaírók Petőfi Sándor befejezetlen, Karaffa című drámáját gondolják tovább. A beérkezett pályaművekből az öttagú zsűri – Blaskó Péter színész, Dobák Lívia dramaturg, Nánay István színikritikus, Géczi János költő, Vándorfi László – választja ki a legjobbat, amelyet a Pannon Várszínház 2023 februárjában mutat be. A tervek szerint felolvasószínházként az érdeklődők több drámát is megismerhetnek majd.

Varga Richárd, az EKF kulturális projektmenedzsere kiemelte, a veszprémi intézmények megteremtik a színházi sokszínűséget, amelyben a Pannon Várszínház jellemzője, hogy progresszív, és a színházi formanyelvvel is kísérletezik előadásaiban. Az országosan is egyedülálló drámapályázat kapcsán kiemelte, olyan művek születhetnek, amelyek gazdagítják és újraértelmezik Petőfi Sándor életművét. A meghívott szerzők között helyi és országosan ismert, fiatal és neves drámaírók is szerepelnek. Megjegyezte, az udvarszínházi előadások szorosan kapcsolódnak az EKF egyik céljához, hogy formabontó helyszíneken és terekben jöjjenek létre színházi előadások. Varga Richárd megjegyezte, az együttműködés részeként a Holtszezon fesztiválon Szelle Dávid, a Pannon Várszínház színésze mond verseket a Wine and Vinyl nevű bárban.

Németh Rajmund, az EKF kulturális projektmenedzsere elmondta, az együttműködés hozzásegíti a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivált a nemzetközi dimenzióváltáshoz, vagyis a programkínálatban nemzetközi produkciók előadásai jelennek meg Veszprémben. Hozzátette, a Várszínházhoz kapcsolódik a fesztiválok közötti stafétaátadás: 2020-ban a Filmpikniken vetített A létezés eufóriája lett a fesztivál mottója abban az évben. A kulturális projektmenedzser reményét fejezte ki, hogy a színház Bartók és Ady című estjéhez hasonló együttműködések – amelyben a Pannon Várszínház, a Mendelssohn Kamarazenekar és a Forte Társulat működött együtt – mintává válnak.

Vándorfi László elmondta, folyamatban van a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál hazai fellépőinek zsűrizése, míg a külföldi fellépők esetén az ősi és a 21. századi szemléletet egyesítő produkciók lesznek láthatók a májusi rendezvényen, ahol a vajdasági származású, Franciaországban élő és alkotó Jozef Nadj (Nagy József), Jenna Jalonen finn táncművész-koreográfus, a világhírű kanadai Marie Chouinard és a francia-marokkói Massala társulat is bemutatkozik.