Siófokon szobor, díj, sétány is őrzi Varga Imre szobrász emlékét (siófok.hu)

Siófokon lesz Varga Imre-szobor és Varga Imre-sétány a Rózsakertnél, továbbá Varga Imre-díjat alapít a város fiatal helyi művészek támogatására. A balatoni város így tiszteleg a tavaly év végén elhunyt híres szülötte előtt.

„Az önkormányzat nehezedő anyagi lehetőségei ellenére sem merült fel, hogy lemondjunk a szoborról” – jelentette be Lengyel Róbert polgármester a SiópArt bemutatóján; a kulturális folyóirat teljes idei első számát Varga Imre emlékének szentelte.

A folyóirat-bemutatóra eljött a decemberben elhunyt szobrászművész szintén szobrász fia, Tamás is; ő készíti édesapja szobrát a szülővárosnak, Siófoknak.

Két Imrével tud üzenni Siófok a nagyvilágnak: Kálmán Imre és Varga Imre műveivel – ezt már Balázs Árpád, Siófok korábbi polgármestere mondta, aki Varga Imre barátjának vallhatta magát. A korábbi városvezető a SiópArtban arra emlékezik: egymás mellett feküdt a kilencvenes évek elején a városi közüzemi cég raktárában Lenin és Jézus Krisztus – mindkettő kapcsolódott Siófok első díszpolgárához, hogy hogyan, kiderül az írásból.

Lengyel Róbert, Siófok jelenlegi polgármestere a bemutatón és a folyóiratban is azt idézte fel: a Lengyel- és a Varga-ősök 110 éve egyazon szekérkaravánnal keltek útra a Délvidékről, Bácskából, hogy végül Siójuton találjanak birtokot maguknak – írja a siofok.hu.

Részletek a SiópArt bemutatóról: http://www.siofoki-hirek.hu/hu/kultura/4423-szobor,-dij,-setany-%E2%80%93-es-siopart-emlekszam.html