Siófokon egyensúlyban a költségvetés: 13 milliárd forintból gazdálkodik idén a város (siofok.hu)

13,3 milliárd forint kiadással és bevétellel számol Siófok város idei költségvetése, melyet február utolsó napján egyhangúlag fogadott el a képviselő-testület. Ez az összeg 1,7 milliárd forinttal több az egy évvel ezelőtti tervhez képest. Fejlesztésekre, felújításokra 2 milliárd forint juthat idén, helyi adókból 4,5 milliárdos bevételt terveztek. A kultúráé lesz a Teátrum kávéház, a fecskelakások átalakulnak piaci alapú bérlakásokká – írja a siofok.hu.

 

.

Mégsem adják bérbe a Teátrum kávéházat

Némi vita után született meg az a döntés, hogy bár többször is kiírták a pályázatot, végül mégsem adják bérbe a Teátrum kávéházat. A pályázatot ezúttal úgy nyilvánította eredménytelennek a testület, hogy a 10 jelen lévő képviselőből 5 igennel, 5 nemmel szavazott az egyetlen pályázó ajánlatára, majd a következő napirendi pont keretében 9 igennel és 1 nemmel – amúgy Kiss László igazgató előterjesztésére – a Kálmán Imre Kulturális Központ (KIMK) feladatává tették a jövőbeni üzemeltetését. Völgyi Lajos és Lengyel Róbert azt hangsúlyozta: vendéglátó egység működtetése nem önkormányzati feladat, a KIMK pedig nem vállalkozás. Gencsi Attila (Fidesz-KDNP) azt javasolta, hogy a Siókomhoz hasonlóan itt is preferálja a város a saját intézményét. Egy hullámhosszra kerültek ezzel a BSE két bizottsági elnökével, Virág Erzsébettel és Kocsisné Várnagy Tündével, akik azt hangsúlyozták: nem az üzleti szempontokat nézik (a vállalkozói bérleti díj havi nettó 192 ezer forint lett volna), elsősorban igényes kulturális programok színtere lenne a Teátrum a KIMK égisze alatt és csak másodsorban vendéglátó egység. Kiss László igazgató a polgármester kérdésére ígéretet tett arra, hogy a szükséges kiadásokat az intézmény büdzséjéből állják és később sem áll elő támogatási igényekkel.

 

Fecskelakásokból szociális bérlakás

Piaci, illetve szociális alapú bérlakásokká alakulnak a fecskelakások a Bajcsy és a Szekrényessy utcában – erről is döntött februári ülésén a testület. Mindkét, eddig a fiatalok lakhatását biztosító garzonlakástömb 20 éves fenntartási kötelezettsége lejárt, a megüresedő lakásokat ezentúl piaci alapon négyzetméterenként havi nettó 3000 forintért adja bérbe a város a legalább egy éve siófoki lakhellyel, tartózkodási hellyel vagy munkahellyel rendelkező igénylőknek.

 

Siker volt a jégpálya

Jégpálya-hírek az ülésről: a Nagystrand ezen a télen közel két hónapon át üzemelő jégpályája Kósz Ágota, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője szerint sikertörténet volt a maga 13 és fél ezer látogatójával (ebből 2100 gyermek ingyen korcsolyázhatott), közben a Blue Point SE elkezdte a sátras jégpálya építését a KFC gyorsétterem mögötti ingatlanon saját tőkéből és tao-támogatásból, a képviselő-testület pedig úgy döntött, hogy a siófoki óvodás és iskolás gyermekek ingyenes korcsolyázási lehetőségének biztosítására 3 millió forintos támogatást nyújt.

A jégcsarnokká fejleszthető új pálya nyitását novemberre tervezik. S ha már sport: a testület hozzájárult ahhoz, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő NB II-es futballklub a stadion tavalyi és idei bérleti díjából annak 80 százaléka erejéig levonhassa a létesítmény szükséges fejlesztéseinek az összegét; a legsürgetőbb a lelátó befedése a nyárig (ami nettó 50 milliós nagyságrend), mert a futballszövetség ultimátuma szerint ennek híján ősztől már nem játszhatna a csapat a stadionban. A képviselők azonban feltételül szabták a klub régi, 2014-16-ból fennmaradt adósságának a rendezését, ami 23,6 millió forint.

S egy régóta várt hír a végére: a testület felhatalmazta a Balaton-parti Kft.-t a Galerius fürdő felújításához szükséges közbeszerzési eljárások megindítására.

 

Amíg a takarónk ér

„Idén is csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, de közben folyamatosan fejlődik a város – összegezte a költségvetést Juhász Attila (BSE), a városfejlesztési bizottság elnöke, hozzátéve: megnyugtató, hogy ezúttal is minden képviselő igennel voksolt a büdzsére. – Beruházásokra 1,4 milliárd forint jut, felújításokra (járdák, utak, parkolók, szabadstrandok) mintegy 320 millió.