Szeles, borongós időben merültek vízbe a Siófoki Pingvinek vasárnap délután. A tíz fok körüli Balaton most sem tántorította el a hideg vizes fürdéshez szokott közösséget.
Vasárnap délután újra megmártóztak a Balatonban a Siófoki Pingvinek. Az Ezüstpartnál tartott áprilisi merülést ezúttal is Bóta Attila vezette, aki hosszú évek óta koordinálja a közösségi fürdőzéseket. A Balaton vize Siófoknál körülbelül tíz fokos volt, a levegő húsz körül mozgott, ám a borús idő és a szél miatt kifejezetten hűvösnek érződött a csobbanás.
A Balatonból kijövet nem maga a víz, hanem a szél tette igazán próbára az embert.
Ma szerintem sokkal hidegebbnek tűnt minden, mint bármikor korábban. Nem volt napsütés, és a szél is rontotta az élményt, de azért megérte – mondta dideregve Utczás Dorottya, abban azonban egyetértettek, hogy mióta rendszeresen hideg vízben fürdenek, egyikük sem volt beteg.
Meg nem fáztunk az idén – tette hozzá Bozai László, aki hetente akár többször is megmártózik a vízben. Tapasztalataik szerint a hideg vizes fürdés jótékony hatással van a szervezetükre, erősíti az immunrendszert, és segít átvészelni a telet egészségesen.
– Télen is bementünk a vízbe, amikor alig volt másfél fokos – mesélte Bóta Attila.
A Siófoki Pingvinek rendszeresen tartanak havi közös csobbanásokat, ám nem ritka, hogy hétvégenként, vagy akár hétköznapokon is kisebb társaságban összegyűlnek, és beugranak a Balatonba.
A cikk folytatása itt elolvasható.