Siófok túl van az egymilliomodik vendégéjszakán (siofok.hu)

A korábbi éveket túlszárnyalva, már a szeptember végéig összesített adatok szerint meghaladta az egymilliót a vendégéjszakák száma Siófok kereskedelmi és magánszálláshelyein, összesen 9,3 százalékkal mutatva többet az egy évvel korábbi számoknál.

Tavaly novemberben sikerült először átlépni a bűvös, egymilliós határt, amire idén már szeptemberben sorkerült.
Az önkormányzat hivatalának adatai szerint az év első kilenc hónapjában 1041620 vendég szállt meg Siófok szálláshelyein, ami 88773 vendégéjszakával több, mint az egy évvel korábbi, hasonló időszakról szóló adat.
Az idei szeptember önmagában 61772 vendégéjszakát hozott a városnak, ami kimagaslóan, 15,4 százalékkal több, mint a tavalyi szeptemberi adat. Ezen belül az adóköteles, vagyis idegenforgalmi adót fizető vendégek száma 16,7 százalékkal, míg az adómentes korú vendégek száma 7,7 százalékkal nőtt.
Az utóbbi években tendenciózusnak mondható a siófoki vendégforgalom növekedése. A vendégéjszakák száma még az igen esős nyarú 2014-es évben is nőtt 0,3 százalékkal, amihez képest a 2015-ös év 4 százalékos emelkedést produkált, az idei év pedig már könnyen megjósolhatóan még nagyobb emelkedést hoz.
(23:50)