Siófok: 12 tonna szemét egyetlen hétvégén, a strandról és a sétányról (siofoki-hirek.hu)

Siófokon hajnali 4-kor kezd a takarító csapat. Látni már az alkoholstop bevezetése után biztató jeleket. Jövőre jön a visszaváltható pohár. Mit tapasztalt a júniusi kinevezése óta eltelt két hónapban? – kérdezte a siofoki-hirek.hu Szendrődi Tamástól, a Balaton-parti Kft. ügyvezető igazgatójától.

„Talán kevesen tudják, hogy cégünknek több mint 100 dolgozója van és ilyenkor nyáron hajnali 4-kor lát neki a csapat a rendrakásnak a siófoki partszakaszon, amit sosem lehet tökéletesen végezni, de törekszünk rá” – meséli az ügyvezető.

 

Volt olyan érzése az elmúlt két hónapban, hogy „ezt azért nem gondoltam volna”?

– Persze, hiszen „hirtelen”, szinte egyik napról a másikra kellett átvennem a cég vezetését, ráadásul már indult is a szezon, menet közben kellett ismerkednem a kft. működésével. De kihívásnak érzem a feladatot, jelenleg budapesti létemre hétből hét napot tartózkodom itt. Az pedig nem csak városi legenda, hogy senkit sem ismertem Siófokon, ez valóban így volt. Ajánlás után, felkérésre jöttem először tárgyalni a városvezetéssel. Önkormányzati pénzügyi- vagyongazdálkodási tapasztalatok birtokában, hiszen szakközgazdászként önkormányzati pénzügyekkel foglalkozom 2003 óta. A Raiffeisen Bankban voltam vezető ezen a területen, illetve vezettem az óbudai önkormányzat vagyonkezelő cégét, amely persze alapvetően más jellegű volt (parkolás, Óbuda-kártya, bérlakások, piacok, intézmények, nyugdíjasházak, stb.), mint a Balaton-parti Kft. Jó néhány önkormányzati projektet is levezényeltem, ezen kívül egy pénzügyi vállalkozás igazgatósági tagja is vagyok mind a mai napig.

 

Ismerte a „híres-hírhedt” Petőfi sétányt? Hogy látja ma a korzót, különös tekintettel az augusztustól érvényes új rendelkezésekre? Van már látszata ezeknek?

– Talán két alkalommal jártam még főiskolásként a sétányon, ami nem ma volt. Az alkoholstopot és a sétány valódi lezárását (hogy valóban sétálóutcaként működjön) nemhogy üdvözöltem, hanem volt, amit ezek közül én javasoltam. Óbudán például remekül működik már régóta az éjszakai alkoholárusítási tilalom. Itt is vannak már biztató jelek, de persze gyors eredményt senki se várt, a rendőrség és a városőrség gyakoribb ellenőrzései, valamint az alkoholstop bevezetését kísérő, minden várakozásunkat felülmúló országos médiavisszhang már önmagában elrettentő, visszatartó erő. A cél hosszú távon az, hogy kerüljön le a buliváros stigma Siófokról. Látni már annak jeleit, hogy egyre több a családos, a minőségibb turista.

– Ennek jegyében tervezzük már most a jövő évi programokat, szolgáltatásaink bővítését. A Nagystrand, a szabadstrandok sokat fejlődtek az elmúlt években (még akkor is, ha az értékmegőrző például csak két napig tudott működni, mert vandálok szétverték..), jó volna a térfigyelő kamerahálózatot az Arany- és az Ezüstparton is kibővíteni a közvilágítással együtt, mert jó azt olvasni, hogy Siófok az első számú belföldi úti cél, jó látni a vállalkozók szerint a „régi szép időket” idéző augusztusi vendégforgalmat, de amondó vagyok, hogy még többet ki lehet hozni a lehetőségeinkből… Jó volna elérni azt is, hogy a sétány vállalkozói együtt, a korzóért is hajlandók legyenek tenni, ne csak a saját üzletükért; jól tudom, hogy sokan vannak, akiknek komoly, több évtizedes érdemeik vannak, akiknek sokat köszönhet a város. Rájuk is számítunk.

 

A sokat emlegetett alkoholstop másik célja, ugye, hogy kevesebb szemetet kelljen összegyűjteni reggelente…

– Igen, határozottan ezt is várjuk. A számok jelenleg elborzasztóak. Csak példaként: július 5-e és 31-e között 158 tonna szemetet gyűjtöttünk össze a 17 kilométernyi partszakaszon, ebből 88-at a Nagystrandon és a sétányon. Vagy az augusztusi első hétvége: szombat és vasárnap hajnalban összesen 22,8 tonna jött össze 17 kilométerről (plusz 1-1 tonna nád), ebből 12 tonna a 700 méter hosszú központi strandról és 600 méternyi korzóról…Jövőre bevezetjük a sétányon a visszaváltható poharat.

(A teljes interjút a Siófoki Hírek jövő héten megjelenő augusztusi számában olvashatják – a lap internetes oldalának tájékoztatása szerint).