Sikeresek a keszthelyi vívók (TV Keszthely)

Bár a pandémia idején kevés lehetőségük volt a keszthelyi vívóknak edzeni, szép sikereket értek el mind egyéni, mind pedig csapatversenyeken. Az SZ-L Bau Balaton Vívóklub tagjai az országos versenyekről érmekkel tértek haza. 

Borosné Eitner Kinga mesteredző az edzésen már tájékoztatta a vívókat a nyári programról. A vívóévadban a COVID járvány miatt, sajnos csak az utolsó hónapokban indultak be a versenyek Magyarországon. Nemzetközi viadalok már két éve nincsenek. A hazai megmérettetéseken és országos bajnokságokon junior korosztályban így is szép eredménnyel szerepeltek a vívók – tudósít a TV Keszthely.

„Döntős helyezést,érmet értek el, akik közül kiemelkedik Pátri Maja aki nyert válogatót illetve egy tussal maradt alul az országos bajnokságon egyéniben. Aztán következtek a csapatversenyek, ahol a kadet fiúk kitettek magukért, mert 31 csapatból nyerték az országos bajnokságot. Jó versenyzéssel, lelkesedéssel tudtak utána felállni a dobogó középső fokára. Megnyerték a versenyt. A lányok 4. lettek. Ott egy kis balszerencse volt a felkészülésben, mert sokan megbetegedtek és ezért felemásra sikerült a felkészülés.”

– mondta el Borosné Eitner Kinga.

Pátri Maja az egyéni sikerek után a csapatban elért eredménnyel is elégedett. A szigorítások alatt ő sem tudott a megszokott módon edzeni csapattársaival.

„A verseny közeledtével már több edzés lett és megfelelő felkészültséget éreztünk. A versenyen úgy érzem nagyon jól teljesítettünk. Két 2006-os lánnyal indultam, akik még serdülők, tehát a kedettal felversenyeztek és 4. helyezést értünk el a 21 csapatból. Nagyon örülök, büszke vagyok a csapatra.”

– mondta Pátri Maja.

A négy fős, párbajtőr győztes fiúcsapat tagja Németh Zétény, a szakosztályban kezdett el vívni 9 éve. A siker ellenére azt mondja, nem lehet lazítani. A versenyző a következőket fogalmazta meg véleményében.”A mezőny az viszonylag erős volt,nagyon sokszor izgalmas asszókat tudtunk legyőzni. Igazából nagyon sokszor fordítanunk kellett, sokszor hátrányból indultunk el. S igazából arra kellene odafigyelnünk, hogy az elejétől fogva maximálisan koncentrálni.”

A keszthelyi vívókra még egy megmérettetés vár. Június 20-26. között Keszthelyen rendezik meg 1200 versenyző részvételével az országos utánpótlás bajnokságot, ahol négy korosztályban fiúk és lányok, egyéniben és csapatban versenyeznek.