Segítsünk a teknősöknek az úton átkelni – ezt kéri a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is találkozhatunk velük. Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára, figyelve arra, hogy csak abba az irányba vigyük, amerre ő maga is igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképp ne vigyük vissza a vízhez, mert ezzel nemhogy segítenénk rajtuk, hanem inkább nehezítjük a dolgukat, hiszen ebben az esetben kezdhetik elölről az utat – hívja fel a figyelmet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. 

A kis védett mocsári teknősök (Emys orbicularis) többsége augusztusban, szeptemberben kel ki a tojásból és azonnal a víz felé igyekszik. Azonban, ha az idő szeptemberben hamar hűvösre fordul vagy az anya túl későn rakta le a tojásokat, akkor a kicsik áttelelnek és csak a kellően meleg tavaszi napsugarak hatására bújnak elő a tojásból már áprilisban – írják bejegyzésükben.

Ilyenkor az apró teknősök a vízig tartó útjuk során teljesen védtelenek. A kis állatok ösztönösen tudják, merre kell menniük, de a hosszú és veszélyes út sokuk számára hamar véget ér, főleg, ha forgalmas autó- vagy kerékpárút is keresztezi azt, ezért túlélési esélyeiket javíthatjuk, ha ilyenkor átsegítjük őket a legközelebbi természetes vízhez.

A teknősök fészekrakó helye több száz méterre vagy akár egy-két kilométerre is lehet attól a vízállástól, vízfolyástól, ahol az anya él.
A tojásrakás időszakában ezért egyáltalán nem furcsa, ha egy teknős határozottan és céltudatosan távolodik a víztől, vagy olyan helyen találkozunk vele, ahol a közelben nincs víz. A teknősök számára a növényzettel csak mérsékelten borított, laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő helyek alkalmasak tojásrakásra. Épp ezért amikor a mocsári teknősök védelméről van szó, nemcsak a vizes élőhelyek megvédésre kell gondolni, de nagyon fontos a tojásrakó helyek védelme és fennmaradása is.

A mocsári teknős (Emys orbicularis) Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védett. Természetvédelmi értéke 50 ezer forint.