Ingyenes vagyonjuttatás Balatonendrédnek: romhalmaz, aminek örülnek

Balatonendréd a napokban ingyenes vagyonjuttatással megkapta a volt vízműtelepét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől. A somogyi település már kilenc éve  jelezte igényét a funkcióját vesztett, a játszótere és a szabadidő parkja között szégyenfoltként pusztuló ingatlanra, amit most a térség országgyűlési képviselőjének közbenjárására sikerült megkapnia. Az első lépés a veszélyelhárítás lesz, aztán ha lesz rá pénz, kis közösségi ház épül a helyén – számolt be Késmárki Tibor polgármester a hirbalaton.hu-nak.

A polgármester elmondta, hogy 11 évvel ezelőtt vált feleslegessé a DRV kezelésében lévő, kis szivattyúházat is tartalmazó helyi vízműtelep, amikor Balatonendrédet rácsatlakoztatták a jobb minőségű vizet adó regionális vízellátó rendszerre, és nem a helyi kutakból nyerték többé a vizet. A vízműtelep egy körülbelül 200 négyzetméteres telek a rajta lévő 18-20 négyzetméteres épülettel, ami azóta romhalmazzá vált, és a vízzel telt betonmedencéje is veszélyt jelent a gyerekekre – tette hozzá.

Mint kifejtette, mivel állami tulajdonban volt az ingatlan, eddig nem nyúlhattak hozzá, most viszont első dolguk lesz a kerítés rendbetétele, a kitört ablakok, ajtó berácsozása, és a betonmedence lefedése, amelynek volt ugyan hajdan fedele, de jó ideje eltűnt. Az lapos épület berendezését jelentő szivattyút rég elvitték, jóformán csak a romos falak állnak. „Borzasztó állapotok uralkodnak itt. Egy terhet vettünk a vállunkra ezzel a vagyonjuttatással, de örülünk neki, hiszen végre rendbe tehetjük a falu frekventált helyén lévő ingatlant. Szeretnénk összefogással vagy pályázat útján elnyerhető támogatással egy kis közösségi házat kialakítani rajta” – mondta a polgármester.

– A balatonendrédiek elképzelését megismerve a DRV Zrt.-vel, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel és az illetékes miniszterrel is felvettem a kapcsolatot – nyilatkozta Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője a sonline.hu-nak, hogyan sikerült előremozdítania és megoldania a hosszú évek óta megfeneklett ügyet.