Révfülöp nyerte a Horgászbarát település, Balaton 2019 pályázatot! (balatonihal.hu)

Balatonakalit, Fonyódot, Révfülöpöt és Vonyarcvashegyet szakmai szempontok alapján jelölték ki a díjazásra pénzösszeget felajánló szervezetek a Balaton parttal rendelkező települések közül. A végső győztes pedig a horgászok szavazatai alapján nyerhette el a megtisztelő címet.

A szavazást szerda délután 16:00-kor az alábbi végeredménnyel zárta le a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.:

Kép: balatonihal.hu

Látható, hogy az 1575 szavazat 35,5%-át szerezte meg Révfülöp, kerek 100 szavazattal előzve meg a a második Fonyódot.

A végeredményre a VII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny pénteki megnyitóján derült fény, ahol Szári Zsolt, a társaság vezérigazgatója, valamint Balogh Tibor a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége elnöke – mint a díj két fő támogatójának képviselői – adták át Kondor Gézának, Révfülöp polgármesterének.

 

Szári Zsolt, Kondor Géza és Balogh Tibor a díjat jelképező táblával

Fotó: balatonihal.hu

A szavazás lezárását követően az ahhoz használt „Polls for Pages” nevű alkalmazás kisorsolta a szavazók közül azt a személyt, aki az általunk felajánlott éves balatoni területi horgászjegyet nyerte. A rendszer nagyon udvariasan egy hölgy horgásznak kedvezett. A nyertes tehát Fülöpné Molnár Beáta lett, akit a megadott e-mail címén értesítenek szerencséjéről.

Révfülöp, a nyertes Hhorgászbarát Település:

A középső és nyugati medence horgászhelyekben szűkös északi partján Révfülöp üde színfoltnak nevezhető. Itt találhatók a leghosszabb, egész éven át horgászható partszakaszok és itt is elmondható, hogy az önkormányzat által kezelt partszakaszok mindegyike horgászható. (Lásd: http://adatbazis.balatonihal.hu/)

A városvezetés és a helyi horgász egyesület a jövőben jelentős horgászturisztikai fejlesztéseket tervez a város partszakaszain. Folyamatban van több foglalható bojlis horgászhely kialakítása is.

Az önkormányzat anyagi támogatás mellett eszközökkel (sörpadok, kisbusz, rendezvénysátor, ugráló vár, szabadtéri színpad, szociális helységek, stb.) is díjmentesen segíti a helyi horgász szervezetek rendezvényeit. A gyermekhorgász programok (Révfülöpi Gyermek és Ifjúsági Horgász Viadal, Gyermeknap) esetében a fentieken túl ingyenes étkezést is kapnak a horgászpalánták.

A település mindkét bojlis horgászversenyt támogatja, a hamarosan induló VII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny központi helyszíne lesz.