Rétvári: továbbra is kiemelt támogatás a fesztiváloknak (mti)

Az állam idén is kiemelten támogatja a kulturális fesztiválokat. Az anyaországban és a határon túl 58 ilyen rendezvény a költségvetésből összesen 750 millió forinthoz jut ezen az úton – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A támogatottak között van a Művészetek Völgye és a balatonfüredi Anna Fesztivál.

„Az állami támogatások célja, hogy ne csak több fesztivál legyen, hanem ezek tartalma európai szinten is egyre színvonalasabbá váljon, minél több emberhez eljusson és széles kínálatot biztosítson” – fogalmazott az államtitkár.

Mint elhangzott, az előző években a kulturális fesztiváloknak nyújtott állami támogatás összege megháromszorozódott, hiszen 2016-ban még 250 millió forint jutott erre a célra a központi büdzséből, miközben a támogatott fesztiválok köre megduplázódott. Az államtitkár kitért arra, hogy harminc rendezvény kapta meg a minősített európai fesztivál fokozatot.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ma már tehát nem csak a Sziget számít kiemelt fesztiválnak, az európai minősítést kapott harminc fesztivál mutatja a hazai fesztiválélet sokszínűségét és magas minőségét – ezek a rendezvények versenyben vannak a Kiváló Európai Fesztivál Díjért.

Rétvári Bence szólt arról, hogy a vidéki nyári fesztiválok azokhoz is el tudják juttatni a nemzeti kultúrát, akiknek év közben nincs lehetőségük kulturális tartalmakkal találkozni.

„A kormányzati támogatások fontos célja volt, hogy minél több településen legyen fesztivál. Ez egyrészt azért fontos, mert ha az emberek saját lakóhelyükön és közvetlen közelükben lehetőséget találnak erre, akkor nem kell távoli városba utazniuk fesztivál miatt. Másrészt újabb és újabb településekre vetül így országos figyelem, ami nagyon jó gazdasági felhajtóerőt is jelent” – szögezte le Rétvári Bence.

A korábbi években a kiemelt kulturális fesztiválok támogatása a központi költségvetés fesztiválsorán kívül elsősorban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kulturális fesztiválok kollégiumán és miniszteri keretén keresztül valósult meg.

„Fesztivál-nagyhatalom lettünk, a széles fesztiválkínálatból ma már mindenki megtalálhatja az igényének megfelelő fesztivált, amelyek programjai egyben a nemzeti kultúra bemutatására nyújtanak lehetőséget mindenki számára” – mondta végül Rétvári Bence.

A központi büdzséből támogatott 58 fesztivál között van mások mellett a Művészetek Völgye, a balatonfüredi Anna Fesztivál, a jászberényi Csángó Fesztivál, az Ördögkatlan, a debreceni Virágkarnevál, a váci V4 Fesztivál és Színházi Találkozó, az egri Kaláka Fesztivál, a határon túl a nagyváradi Szent László Napok vagy a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok.