Rekord számú csobbanó fürdött meg a Balatonban Szigligetnél (veol.hu)

Idén, 2019-ben újra rekordot döntött az újévi csobbanáson résztvevők száma, míg tavaly alig kerülte el az ötszázat, ezúttal 565-en szedték össze bátorságukat, hogy megfürödjenek a két fokos vízben. (Fotók és videó itt látható.)

A strandolók kedvét kereste idén a napsütés is, a fürdést megelőző vízibicikli versenyt Balassa Balázs, Szigliget polgármestere és Kondor Géza, Révfülöp polgármestere kettőse nyerte, az extrém fürdőruha versenyt pedig az idei év első horgásznője és a vodkájára rákapó krokodil duója nyerte. Második a helyi utcalány, harmadik pedig Szuperkitty lett, Szupermen és Hello Kitty után szabadon. Jelmezbe bújt a kukorica- és a fagylalt árus, mondván, hogy nyár végén elköszönt a fagyis, de újévre megjött a talajmenti fagy is. A fogyókúra veszélyeire figyelmeztetett az újévi csont, és akadt néhány sellő.

A jó hangulatról Dér Heni és a Mystery Gang együttes gondoskodott. A résztvevőket köszöntve Balassa Balázs elmondta, hogy ő személy szerint utolsó alkalommal szervezte meg a csobbanást, megköszönte mindazok támogatását, akik eddig segítették az eseménnyel kapcsolatos munkát. A vízbe szaladás rajtjánál az ágyút Papp Gergő, Pimasz úr sütötte el. A csobbanók hatalmas iramban gázoltak a vízbe, hogy megkaparintsák a karácsonykor a tó medrébe tűzött karácsonyfát. A leggyorsabb idén is Mékli Miksa volt, ahogy tavaly, idén újra ő gázolt legnagyobb iramban a vízbe.

A fürdőzők között a két legidősebb hölgy idén is az immár háromszoros dédmama, 75 éves Szebegyinszki Istvánné és a nála két hónappal fiatalabb Farkas Mihályné volt, akik évek óta minden alkalommal megmártóznak e napon a szigligeti lidón – számolt be az eseményről a veol.hu.