Régóta várt fejlesztés érkezik Gyenesdiásra (TVKeszthely)

Három évvel ezelőtt nyújtott be három település, Borsfa, Gyenesdiás és Zalaapáti iskolájának fejlesztésére pályázatot a Nagykanizsai Tankerületi Központ. Az EFOP 4.1.2-17 „Iskola 2020”Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése, a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás érdekében című pályázaton, összesen 3,8 milliárd forintos támogatással valósulhatnak meg intézményi bővítések és az oktató-nevelő munka egyes területeinek szakmai fejlesztései.

Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerület igazgatója számolt be a napokban elnyert 3,8 milliárd támogatási összegről, melyet három intézmény nyert el még egy 2017-ben benyújtott EFOP pályázaton. A letenyei járásban taláható Borsfa mellett a Keszthelyi járás két települését, Gyenesdiást és Zalaapátit érintő támogatásban az iskolaközpontok  régóta várt infrastrukturális fejlesztését tudják megvalósítani. A borsfai általános iskola közel 1,5 milliárdból újul meg. A gyenesdiási iskola közel 1milliárd 430 milliót, míg Zalaapáti 871 millió Ft-os támogatást nyert el- hangzott el a sajtótájékoztatón.

“Mind  a három intézményre jellemző az, hogy egyrészt energetikai korszerűsítés történik, új építésben szaktantermek jönnek létre. A meglévő tantermek felújításra kerülnek. Vizes blokkok felújításra kerülnek és mindhárom intézményben megvalósulnak  a mindennapos testnevelés feltételei. Hiszen tornatermek épülnek. Ezenkívül a kültéri pályák szintén megújulnak és a létszámhoz igazodóan parkolóhelyek is kialakításra kerülnek”

– mondta el Magyar Ferenc.

A beruházásokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón a térség országgyűlési képviselője, Manninger Jenő kifejtette, hogy mindegyik település régi álma valósulhat meg a kormányzati program lehetőségével.

“Az elmúlt 10 évben elmondhatjuk, hogy szinte minden iskola megújult ezen a környéken is. Tehát az oktatás igenis nagyon sok pénzt kap fejlesztésekben és javulnak a körülmények az oktatáshoz és fontos volt, hogy Keszthelyen kívül, – a Keszthelyi járásban ha úgy tetszik- két nagyobb iskolaközpont létezik. Az egyik Gyenesdiás, a másik pedig Zalaapáti. Zalaapátiba pl. hét településről járnak be a diákok. Tehát mindenképpen indokolt, hogy ezek fejlődjenek. A korábbi években is voltak pályázatok, de akkor nem tudták megvalósítani valamiért. S maradtak még olyan igények és álmok- s most azt mondhatjuk, hogy ezek is megvalósulnak.”

– hangsúlyozta Manninger Jenő.

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere a tájékoztatón elmondta, hogy nagy pillanat Gyenesdiás életében, hogy a bázis intézményként működő iskola  épületének  mérete a tornateremmel megduplázódik. Ahogy fogalmazott, az építkezéssel belakják az udvart, de erősödik a fészek, mert a bővítéssel növelhető a tanulói létszám is. Vincze Tibor, Zalaapáti polgármestere köszönetét fejezte ki mindazoknak akik közreműködtek a pályázatban. Az érintett iskolák igazgatói elmondták, hogy a beruházással nem csak az infrastruktúra, hanem az oktatás egyes területei is nagyobb teret kapnak. A kivitelezésre 340 munkanapot terveztek. A kiviteli tervek elkészültek, a közbeszerzés lezajlott. A területeket várhatóan augusztusban veszik át a kivitelezők.