Ranolder János egykori birtoka szolgált alapul a csopaki pincészet számára (veol.hu)

Kisebb írást tervezett Jásdi István Csopakról, illetve saját családjáról, aztán regényeket irt, mert itt mindennek van ritmusa, az egész olyan, mint egy zene, ráadásul mindebben személyes sorsok is vannak – érvelt az írás, illetve könyvei mellett a borász.

– Mindig írogattam valamit, aztán annyi anyag összejött Csopakról, a környező településekről, a 150 éves Ranolder János-birtokról, hogy úgy gondoltam, mindez érdekelheti az embereket. Sok anyagot a levéltárból szereztem meg – beszélt könyvei előzményeiről Jásdi István borász.

Először úgy gondolta, kis lektűrt állít össze, ami megjelent például Provance-ról, aztán a Szere­nád a szőlőben című könyvben, ami a ház előtti kamarazenei koncert nyomán született meg, felfűzte a szőlő érésének és a pincének a munkálatait. – Itt mindennek van ritmusa, az egész olyan, mint egy zene, és mindebben személyes sorsok is vannak – fogalmaz. Büszkén említi, a kötet a párizsi gasztronómiai könyvvásáron 2011-ben a második díjat nyerte el a legjobb boros témájú könyvek között.
A Mi maradunk! című regény családja 150 éves történetét öleli fel. A fő mondanivaló szerint, ami az ő hitvallásuk is: ,,itt van dolgunk, ahol mindig van kihez fordulni.” Ez az egész családjára nézve igaz volt. Aztán Lyukasóra című könyve a csopaki borokról, a magyarságról, az európaiságról, az öregségről, az elmú­lásról is szól.

Jásdi István ötvenévesen került Csopakra, és – ahogy fogalmaz – itt találták Ranol­der János romos pincéjét, amelyet hosszú évek alatt újjáépítettek. A borhoz annyi köze volt, hogy öt évig Párizsban élt, ahol kitűnő nedűket ivott, és akkor itthon még nem volt jellemző a mostani minőség. A munkához társakat keresett, a téeszekben, borászatokban dolgozókat.

– Mi mégis más irányba mentünk – veti közbe. A cél az volt, hogy tiszta pincében, tiszta ízű, gyümölcsös borokat termeljenek, ami sikerült is: már az első évjáratban arany-, illetve ezüstérmet nyertek egy nemzetközi borversenyen. Akkor azt gondolták, már mindent tudnak a borászatról, de rádöbbentek, rengeteg feladatuk van még! Végigjárták Burgundiát, a kis- és közepes pincéket, ahol háromszáz évre visszatekintő családi tradíciókkal készítettek kitűnő, dűlőszelektált borokat, amelyekkel a termőhelyet hangsúlyozták.

Amikor hazajöttek, kérdésként felmerült, vajon Csopakon képesek-e az említett minőséggel kirukkolni. Szakértő is érkezett hozzájuk, egy Bordeaux-ban végzett borász. Akkor ráléptek arra az útra, amelyen most is járnak. Kezdetben egyedül képviselték Csopakot az országos piacon, de szerencsére felnőtt egy tehetséges, fiatal generáció, mások mellett Kovács Tamás, Homola Szabolcs, és közösen létrehozták a Csopaki Kódexet, majd kialakult a Csopaki Hegybor. Csopak az összefogás jelképe is, és a fő fajta, az olaszrizling után valószínűleg a másik a kékfrankos lesz. Több mint tíz éve itt találkoznak a balatoni olaszrizling-termelők a téli Balaton egyik legnagyobb rendezvényén.

– Hogy mennyiben más Csopak? Szerintünk ez a település az olaszrizling fővárosa, ami a permi vörös homokkő talajból adódik. Ez adja a különleges ízeket, zamatokat. Kis területen csak akkor érdemes gazdálkodni, ha az ember önálló karakterrel rendelkezik, amit a talajok adnak – hangsúlyozza Jásdi István, hozzátéve, szigorúan szabályozzák például, hogyan, milyen anyagokkal lehet és kell dolgozni, kiemelten kezelik az ellenőrzést is.

– A szőlőben nem lehet ravaszkodni. A mostani évjáratot szeretik, mert kitűnő minőségű – fogalmazott a borász a veol.hu-nak.