Rangos elismerést kapott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa (veol.hu)

Magas szintű állami elismerést kapott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Jogi, Igazgatási és Birtokügyi Osztályának vezetője. Gabler Júlia munkája elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapta.

Gabler Júlia 2004 óta dolgozik a Balaton- felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnál (BfNPI), jogászként nyolc kolléga munkáját irányítja, korábban jegyzőként dolgozott. Osztályán végzik a teljes titkársági iratkezelést az elektronikus ügyintézéssel, a birtokügyeket, a Natura 2000-es területek kaszálásbejelentését, az esélyegyenlőségi és adatvédelmi feladatokat, valamint a személyzeti ügyeket is. Itt készítik vagy vizsgálják felül a közbeszerzéseken kívül eső polgári jogi szerződéseket, ami több száz ügyet jelent évente. A kitüntetéssel eddigi, valamint azt a munkát ismerték el, amit Gabler Júlia az átalakuló nemzeti parki szerkezet működési szabályozásához kapcsolódó feladatok terén végzett – tudósít a veol.hu.

Bár a jog elméleti tudománya látszólag távol áll a természettől, a szakember elmondta, hogy az ő életében mindig is megvolt a természetszeretet, bár a természetvédelem mélységeit a nemzeti parki munka mutatta meg. Szabadidejében idős édesanyjával szívesen horgászik, leggyakrabban fenekező módszerrel, békés halakra. Mint mondja, ilyenkor nem is a fogás a legfontosabb, hanem, hogy a vízparton békére, nyugalomra talál. Ha ideje engedi, szívesen olvas a fantasy vagy sci-fi irodalom népszerű műveiből. Nagy kutyabarát, kirándulásain labradorja is elkíséri.