Profitál és fejleszt Zamárdi, a fesztiválváros

A Balaton legnagyobb fesztiváljai közül hármat is befogadó Zamárdi közvetlenül 100 millió forint bevételre tett idén szert, de közvetve is szépen profitált a rendezvényeiből – számolt be Csákovics Gyula polgármester a hirbalaton.hu-nak.

A Zamárdiban 2007-ben indult Balaton Sound fesztiválok óta nagyot fejlődött a 2008-ban várossá avatott település, amihez a rendezvényekből fakadó bevételek mellett hozzájárultak a pályázatokon nyert támogatások is.

A 2700 lakosú, immár fesztiválvárosnak is nevezett Zamárdiban manapság nyaranta megtízszereződik, fesztiválok idején pedig meghúszszorozódik az emberek száma. (A több napos Balaton Sound idén rekordot döntött a 157 ezres látogatószámával).

Ekkora igényekhez kell kiépíteni az infrastruktúrát, ami szép feladat egy kisvárosnak. Az utóbbi években főként a fesztiválokból fakadó közvetlen és közvetett bevételeknek köszönhetően tud a város évi mintegy félmilliárd forintos önerős fejlesztést végrehajtani. A fesztiválokból fakadó 100 millió forintos közvetlen bevételhez jön még az idegenforgalmi adóbevétel (ifa), és a közvetett haszon a fesztiválozóknak szolgáltatást nyújtó vállalkozók, illetve szállásadók adóiból.

Az igen jó időjárás miatt kimagaslónak számító tavalyi évben a városnak 123, 5 millió forintra rúgott az ifa-bevétele, ami az ehhez járó állami támogatással együtt 315 millió forintot jelentett. Az eddigi adatok azt mutatják, az idei szezonban is sikerül majd hozni ezeket a számokat.

Fejlődés nagyléptékben

A turizmusból jól profitáló dél-balatoni település visszaforgatja a bevételeit a fejlesztésekre. Megújult a kisváros főtere, és a parti sétányának egy része is. Az útburkolat karbantartások, felújítások, buszváró cserék mellett minden korábbinál nagyobb számban építettek új parkolóhelyeket a település különböző részein. A biztonság megőrzése érdekében újabb köztéri kamerákat szereltek fel, valamint a vízimentési feladatok ellátásához mentőhajót szereztek be.

A kisgyermekes családok örömére tovább korszerűsítették a játszótereket, a kutyával nyaralók részre pedig kutyafuttatót építettek. A fürdőzők nemcsak az elvégzett medertisztítási munkálatok miatt örülhettek, hanem az új LED kijelzőknek is, amelyek 4 helyszínen biztosítják az olyan aktuális és hasznos információk elérését, mint a víz vagy a levegő hőmérséklete. A vizesblokkokhoz kapcsolva kültéri zuhanyoszlopok épültek.

Jelenleg is zajlik egy 2,5 kilométeres partszakasz – ennek egy részét képezi a fesztivál-terület – és a Templom térnek a rekonstrukciója, amivel két évtizedes lemaradását hozza be a település – fogalmazott a polgármester.

Megtanultak együtt élni a rendezvényekkel

A fesztiválok tömeggel, zajjal, és egyéb nehézségekkel is járnak. Csákovics Gyula elmondása szerint panaszok mindig akadnak emiatt, főként a fesztivál-közeli ingatlannal rendelkező nyaralótulajdonosok részéről, de összességében elmondható, hogy a helyi lakosok és nyaralótulajdonosok is megtanultak együtt élni a rendezvényekkel. Sokuknak biztosít kiegészítő keresetet, hiszen ilyenkor minden szálláshely elkel még a szomszédos településeken is. Igazolja az eddigi törekvéseket, fejlesztéseket az is, hogy egyre több a visszatérő vendég.

A pár éve befogadott, augusztus végén megrendezett Strand és B.my.Lake fesztiválok azt eredményezték, amire még az NDK-s időkben sem volt példa, hogy augusztus 20-a után nem kellett lehúzni a rolót, mert akkor is megteltek a szálláshelyek – a polgármester beszámolója szerint.

Befogad-e újabb nagyfesztivált Zamárdi?

A három befogadott nagyfesztivállal 2020-ig van élő szerződése Zamárdinak, addig nem kívánnak újabb nagyrendezvényt befogadni – mondta Csákovics Gyula. Hozzátette, hogy akadnak megkeresések, de a pozitív visszajelzések miatt az idei gyakorlatot kívánják folytatni, amikor a nagyfesztiválok között néhány kisebb rendezvény nyújtott programlehetőséget.

(16:32)