Pótolni kezdték a Keszthely és Fenékpuszta közötti fenyősor elpusztult fáit (kanizsaujsag.hu)

A Keszthelyi Környezetvédő Egyesület egy pályázatnak köszönhetően 15 feketefenyő csemetét ültetett el a híres Fenyves allén, amely a Keszthely és Fenékpuszta közötti 6 kilométeres utat övezi. Az 1880 körül ültetett kettős fasor mára már pusztulóban van, több száz fa hiányzik, amelyek további pótlásához a keszthelyiek segítségét is kérik.

keszthelyi fenyves allé

A híres Fenyves allé egy részlete (Fotó: Keszthelyi Környezetvédő Egyesület / Facebook)

A több mint 120 éves Fenyves allét Festetics Tasziló telepíttette az 1800-as évek végén. Feltevések szerint skót származású felesége, Mary Hamilton hatására ültették el a 900 facsemetét Keszthely és Fenékpuszta között. A Keszthelyi Környezetvédő Egyesület 15 új facsemetét ültetett el most, ebben a Zöldmező utcai iskolások voltak a segítségükre. „Az osztályfőnök mondta, hogy lesz ma ilyen faültetés, és akkor pályáztunk rá, és akkor kijöttünk az iskolával. Azért is jó, mert vizsga előtt vagyunk, ez a szakmai parkgondozó” – mondta Takács Andrea a Zöldmező Utcai Általános Iskola tanulója. Az eltelt több, mint egy évszázadban számos fenyő elpusztult, ezért volt szükség a fák pótlására. A Környezetvédő Egyesület korábban már hirdetett egy akciót a helyi lakosság számára. Ennek keretében kérték a keszthelyieket, hogy ősszel gyűjtsenek tobozokat, és a magokból neveljenek csemetéket. Ezeket a feketefenyőket egy arborétumból vásárolták, melyre a Zöldforrás pályázat 1,2 millió forintos forrása biztosított lehetőséget. „Készült egy felmérés, geodéziai felmérés, és most készül a meglévő fáknak a botanikai felmérése. A pályázat befejezéseként, az ünnepélyes átadáskor majd bemutatjuk azt a kiadványt is, ahol az összes tapasztalatunkat összegezzük, és azt is leírják a szakértőink, hogy a továbbiakban mi a teendő a Fenyves allénál” – fogalmazott a Keszthelyi Környezetvédő egyesület elnöke.

A Zöldmező-iskolából 12 diák segítette a Környezetvédő Egyesület munkáját. A gyerekek nagyon lelkesen hordták a földet és hálózták a frissen elültetett csemetéket. Krasznai Tamásné, az iskola vezetője azt mondja, a tanulók önként jelentkeztek a feladatra, ugyanis az intézményben is nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelem fontosságára. „Az iskolánk most már harmadik alkalommal nyeri el az örökös ökoiskola címet, és ezért elég sok mindent megtett a hosszú évek folyamán. Ezt most mi egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottuk, hogy az iskola falain kívül is lássák a gyerekek azt a tevékenységet, amellyel a környezetüket védhetik és óvhatják” – mondta Krasznai Tamásné a Zöldmező Utcai Általános Iskola igazgatója.

A most elültetett 15 fa csak töredéke annak, amennyi a fasorról hiányzik. Éppen ezért a Környezetvédő Egyesület továbbra is kéri a lakosságot a csemeték nevelésére vagy vásárlására. Amennyiben valaki fát szeretne ültetni a fasorra, a megfelelő elhelyezés miatt a Környezetvédő Egyesülettel veheti fel a kapcsolatot.