Pedagógusok és erdészek találkozója a Balaton-felvidéken (veol.hu)

1997 óta minden év őszén rendezik meg hazánkban az Erdők hete rendezvénysorozatot, melynek célja értő módon bemutatni a nagyközönség számára erdeinket, a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek közreműködésével. Az egyhetes programsorozat – közel száz esemény – az erdészeti erdei iskolák hálózatára és oktatási programjára épült – írja a veol.hu.

Idén a Bakonyerdő Zrt. Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskolája adott otthont a dunántúli erdészeti erdei iskolák regionális találkozójának, mely egyben a XXVI. Erdők hete megnyitója volt. A dunántúli erdészeti erdei iskolák, a gyenesdiási Festetics Imre Élményközpont és a Nyírerdő Zrt. erdei iskolás szakemberei a nyitórendezvényen közel ötven pedagógusnak mutatták be erdei iskolás foglalkozásaikat, programkínálatukat. Tartalmas, hasznos találkozások, beszélgetések, eszmecserék töltötték ki a gazdag programokkal tarkított őszi napot. Erdészeti, erdőpedagógiai, módszertani és népművészeti témákat érintve betekintést kaptak a résztvevők a házigazda erdei iskola életébe.

Erdőpedagógia foglalkozásokon, tanösvénytúrán ismerkedtek az erdészek munkájával, az erdők élővilágával. Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója megnyitójában kiemelte, az idei Erdők hete a hazai erdőgazdálkodás fenntarthatóságára hívja fel a figyelmet. – Az erdő, a társadalom igényei és szükségletei közötti harmónia elérésére törekszünk. Úgy kell ma élnünk, hogy a jövő elől ne vegyük el ennek a lehetőségét. A felelősség környezetünkért, az erdőért nem vitatható – hangsúlyozta Varga László.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára hozzátette, a rendezvénysorozat célja a társadalom számára az erdőkkel kapcsolatos aktuális kérdések ismertetése. – Október első hetében számos rendezvényt kínálunk az erdők iránt érdeklődők számára. Az állami erdőgazdaságok által működtetett több mint harminc erdei iskola kidolgozott tematikára alapozva szólítja meg a felnövekvő és már felnőtt generációt – emelte ki a főtitkár.