Partra szállnának a balatoni vízimentők – gyűjtés indult egy mentőkocsira

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának csapatában számos szakember dolgozik, vannak orvosi felszereléseik és rendelkeznek sürgősségi mentőhajókkal. Tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre, szeretnék a meglévő, vízen már többször bizonyított erőiket a szárazföldre átcsoportosítani. Ehhez szükségük lenne egy mentőautóra, ezért gyűjtésbe kezdtek – derül ki a szervezet közleményéből. 

 

Már meg is találták a céljaiknak megfelelő mentőkocsit, amellyel hasznos segítséget tudnánk nyújtani a Balaton régiójában élőknek. A mentőjármű a járvány okozta veszélyhelyzetet követően is a régió mentési feladatainak ellátásában szolgálna tovább.

Ennek a bruttó 31,5 millió forintba kerülő járműnek a megvásárlásához kérik a segítséget, bízva az összefogás erejében.

A projektet támogatni kívánó magánszemély, vállalkozás, cégcsoport pénzbeli segítségét a 10404955-49515811-00000000 számú bankszámlájukra várják.

A támogatás összegéről adóigazolást állítanak ki, amely felhasználható az adóalap csökkentéséhez.