A Somogy vármegyei Jamai-patakhoz riasztották a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőreit. A szakemberek egyenként mentették ki a vergődő pikkelyeseket a pár centis vízből – írja a likebalaton.hu.
Nagyon leapadt a Lengyeltóti környékén eredő, és Balatonbogláron a Balatonba torkolló Jamai-patak egyik szakaszának vízszintje.
Horgászok jelzései nyomán vonultak ki halőrök a pár centis vízhez, ahol több hal rekedt meg a mederben – számolt be Facebook posztjában a Balatoni Hal.
A halőrök az azonnali beavatkozás mellett döntöttek, és merítőszákjaik segítségével megkezdték a halmentést. A eseményről készített rövid videóból kiderül, hogy az utolsó pillanatban sikerült a patakból kivenni a halakat. Köztük testes pontyokat is. A munka eredményeként 28 db pontyot, 53 db csukát, 1 db réti csíkot és 4 db vágódurbincsot mentettek át a csatorna biztonságos vízmélységű szakaszába, illetve részben a Balatonba.
A mintegy 30 kg ezüstkárászt és 3 kg törpeharcsát eltávolították a víztérből, mivel az idegenhonos, inváziós fajok a törvényi szabályozás értelmében vissza nem engedhetőek – tájékoztattak a halőrök.
Felúsztak a Balatonból, kiszöktek a tavakból
Mint írták, valószínű, hogy ezek a halak a tavaszi ivási időszakban úsztak fel a Balatonból. A csukák mind egynyarasak voltak, és feltételezhetően itt keltek ki az ikrákból, vagy ivadék korukban szöktek ki a folyás mentén található tavakból.