Pályázati forrásból újult meg a balatonfűzfői Felsővillasor utca (veol.hu)

A felújított burkolatú Felsővillasor utcát adták át szerdán Balatonfűzfőn. A felújításra a Magyar falu program pályázatból nyert forrást az önkormányzat. Hamarosan járda épülhet majd a gyártelepen, a Gagarin utcában, a kollégium és az Öveges iskola között is, szintén a Magyar falu program támogatásának segítségével.

– Jól jelzi, hogy milyen rossz állapotban volt ez az utca, hogy a tervező inkább fel sem jött ide autóval. Ezen az utcán vannak nyaralók, de állandó lakosok is élnek itt. Öröm volt látni, hogy milyen jó együttműködés alakult ki a vállalkozó és a helyi lakók között. A kivitelező tájékoztatta az embereket a munkákról, megkérte, mikor ne parkoljanak az autók, és a lakosság mindenben segítette a munkavégzést. 29,3 millió forintot, százszázalékos állami támogatást kaptunk a felújításra, nagyon köszönjük Kontrát Károly országgyűlési képviselő támogatását. Hamarosan a Zombor utcát aszfaltozzák majd, ennek az utcának a felújítására is nyertünk 30 millió forintot – mondta el Szanyi Szilvia polgármester.

29,3 millió forintot, százszázalékos állami támogatást kaptunk a felújításra, nagyon köszönjük Kontrát Károly országgyűlési képviselő (a kép jobb szélén) támogatását – mondta el Szanyi Szilvia polgármester (középen) Fotó: Sági Ági/Napló
– Fontos, hogy jó állapotúak legyenek az utak, hiszen ez a biztonságos közlekedéshez hozzájárul. Úgy látom, hogy a jelenlegi városvezetés ügyesen pályázik, jó pályázatokat ad be, nagy lendülettel állt neki a városfejlesztésnek. Jól tudunk együtt dolgozni, szívesen támogatom a munkájukat, bízom benne, hogy folytatni tudják a munkát – hangsúlyozta Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője – írja a veol.hu.