Ötven év egy kötetben (kanizsaujsag.hu)

Zalai erdők varázsa címmel jelent meg az idén fél évszázados Zalaerdő Zrt. legújabb kiadványa. A kötet a cég elmúlt öt évtizedét öleli fel, tematikusan, tevékenységi körökre bontva, mindezt fekete-fehér, valamint nemrégiben készült fotókkal illusztrálva. A kötetről a kanizsaujsag.hu számolt be a Kanizsa TV anyaga nyomán.

 

A cég életében fontos hagyomány, hogy kiadványokat jelentetnek meg különböző témakörökben, egyebek mellett a 30 éves jubileumra is készült egy könyv. A mostani kötet viszont más stílusban, korszerű technikával, valamint nem a már megszokott tematika mentén készült el.

– 2019 végén kaptuk vezérigazgató úrtól a felkérést, hogy ezt a kiadványt állítsuk össze. Nagyon nehéz volt abból a szempontból, hogy ötven évet már olyan kollégákkal konzultálva kell összeállítani, akik ennek az időszaknak csak egy részét ismerik. De segített minket az elődeink alapossága és precizitása, aminek köszönhetően nagyon sok dokumentum állt rendelkezésünkre, amellyel a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek eseményeit fel tudtuk tárni – idézi a kanizsaujsag.hu Varga Attilát, a Zalaerdő Zrt. gazdasági igazgatóját, a kötet szerkesztőjét,

A vállalat több kollégájának visszaemlékezése szerepel a könyvben, hiszen a fejezeteket egy-egy személyhez kötötték a szerkesztők. A cél az volt, hogy minél olvasmányosabb legyen a kiadvány, úgy, hogy közben a szakmai háttér sem sérül.

– A kollégáim szívesen csinálták ezt, és el kell mondjam, mérhetetlenül büszke vagyok mindenkire, hiszen egyikük sem írónak készült. Viszont olyan mértékben hozzáadtak ehhez a kötethez mindannyian, hogy nélkülük ez nem sikerülhetett volna – mesélte Steyer Edina, a Zalaerdő Zrt. PR előadója, a kötet szerkesztője,

A kötetben megjelenik a csemetetermelés, a fakitermelés, a közjólét, az erdőművelés és a vadászat, tehát a Zalaerdő Zrt. összes tevékenységi köre. A képek túlnyomó többsége Varga György fotóriportertől származik.