Otthonra és hivatásra lelt a Szent György–hegyen (veol.hu)

A kozmopolita Gilvesy Róbert több helyen élt a világban, mégis a Balaton közelségében, a Szent György-hegy lábánál, a bazaltorgonák szomszédságában esett szerelembe a tájjal, a szőlőtőkékkel és aztán a borkészítéssel. A 24 évvel ezelőtti szerencsés találkozása a magyar vidékkel új hivatást és új otthont is kijelölt a számára.

Mind anyai, mind apai ágon a nagyszülei magyarok voltak, akik a két háború között vándoroltak ki Kanadába. Dohánytermesztéssel foglalkoztak, farmon laktak. Ebben a vidéki környezetben nőtt fel Róbert és testvérei. A nagyszülők magyarul beszéltek otthon, a nagymama sok magyaros ételt készített, hogy a gyerekek megismerjék gyökereiket. Mondhatni egy magyar diaszpórában élt a Gilvesy család, szinte karnyújtásnyira a Niagara vízeséstől. A környezetükben volt két magyarház és magyar templom. Minden évben templomi búcsúkat tartott a magyar közösség. Nekik sikerült a külhonban is megőrizni saját kultúrájukat és hagyományaikat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a jövő nemzedékét is megismertessék a származásukkal, gyökereik adta magyar kultúrával. Ilyen gazdag szellemi közegben nőtt fel Róbert, aki eredeti foglalkozását tekintve építészmérnök.

A munka kapcsán és talán a világra nyitott lényéből fakadóan Kanada után élt egy darabig a varázslatos Párizsban, majd ’94-ben Magyarországra érkezett. A fővárosban statikai mérnökként dolgozott egy projekten. A rövid távú munkából hosszútávú magyarországi tartózkodás lett. Tíz évet élt Budapesten, szakmája mellett, több üzleti vállalkozást is sikerre vitt, de mindig érezte, valami hiányzik az életéből, hogy a története még nem egészen kerek. A kreativitás az alkotás szabadsága vonzotta, és mivel vidéki létben nőtt fel a természet adta nyugalomra is egyre inkább vágyott. Nem volt véletlen a találkozása a magyar toszkán védjeggyel oly sokszor ellátott tájjal. A Szent György-hegyen építész szemmel észrevett egy műemlék épületet, ami egy Esterházy-présház volt, eredeti pompájától megfosztva. Elhagyatottan állt, omladozó falaival mementóként az utókor számára, hogy egykoron milyen szép is lehetett. Rögtön tudta, hogy itt neki dolga lesz, hogy ez az a miliő, amiben ő az életét élni szeretné.

A cikk folytatása a veol.hu-n.