A pandémia miatti két év kihagyás után idén ismét mackókiállítást szerveztek a Pegazus Színházban. Sarkadi Nagy László, a Pegazus Színház társigazgatója elmondta, egészen péntekig tartott nyitva a mackókiállítás a teátrum Szent István úti épületében, ahol ez idő alatt mintegy 1200 látogató fordult meg – írja a veol.hu.
Kifejtette, számos óvodás- és iskoláscsoport érkezett a környékről, emellett távolabbról, egyebek közt Veszprémből, Balatonfűzfőről és Devecser mellől is jöttek érdeklődők. Sarkadi Nagy László megjegyezte, a kisgyermekek mellett sok fiatal és felnőtt is kíváncsi volt a mackókra.
A gyűjtemény idén már ötezer macit számlál, melyeket tematikusan állítottak ki. Emellett a különböző életképeket bemutató enteriőrök száma is nőtt, ezek Sarkadi Nagy László munkáját és kreativitását dicsérik.
Sarkadi Nagy László rámutatott, a legrégebbi mackóik 120 évesek, de vannak 80-90 esztendős medvék is a gyűjteményben. Megjegyezte, a több ezer brummogó raktározása nem könnyű feladat, ezért folyamatosan keresik a lehetőséget arra, hogy valahol egy állandó kiállítást hozzanak létre. Emellett dolgozók jelentkezését is várják: díszítőt, játékmestert és színészt keresnek.
A Pegazus Színház társigazgatója kiemelte, a következő előadásuk a Terülj, terülj, asztalkám! lesz, illetve tavaszbúcsúztatót is szeretnének majd tartani.