Öt új kőszínházi előadással készül a jövő évadra a Pannon Várszínház (MTI)

Öt új kőszínházi bérletes előadással készül a 2022/2023-as évadra a veszprémi Pannon Várszínház, két darabot országos turnéra visznek, és Kortársunk, Petőfi címmel a 200 éve született Petőfi Sándorra emlékező sorozatot is indítanak.

A szezon programjait a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program jegyében rendezik – írta a színház az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Az évad első bemutatójaként szeptemberben Dés László-Nemes István-Böhm György-Korcsmáros György és Horváth Péter Valahol Európában című musicaljét játsszák Vándorfi László színházigazgató rendezésében, harminc gyermekszereplővel.
Ezt követi még idén Ken Ludwig Primadonnák című vígjátéka, valamint Robert James Waller színműve, A szív hídjai, mindkettő Szelle Dávid rendezésében.

A bérletes előadások sorában mutatják be a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Karaffa című meghívásos drámapályázat díjnyertese, Szálinger Balázs darabját Vándorfi László rendezésében. A premiert a színház Kortársunk, Petőfi című sorozatának részeként láthatja a közönség.

Az egyébként bérletszünetes előadássorozatban emellett stúdiószínházi formában bemutatják Háy János Karaffa-pályázatra érkezett művét is, a színház 16. Tavaszi Fesztiválján pedig felolvasószínházi és más formákban a további pályázók munkáit is ismertetik.

Szintén a Kortársunk, Petőfi sorozatban állítják színpadra Petőfi Sándor A helység kalapácsa című elbeszélő költeményének zenés változatát is a Forte Társulattal, Horváth Balázs zeneszerző és a Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével.

Az évad utolsó bemutatója áprilisban Tompos Kátya és Hrutka Róbert Mesék Európából című “történetmesélő koncertje” lesz, amelyben angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven hallhat dalokat a közönség.

A közleményben hozzátették: Galt MacDermot-James Rado-Gerome Ragni musicaljével, a Hairrel magyar nagyvárosok arénáiban lépnek fel ősztől, valamint szintén országos turnéra indulnak Déry Tibor-Pós Sándor-Presser Gábor-Adamis Anna Képzel riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljével, amelyet korábban tizenöt éven át játszott a Pannon Várszínház.